Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/9)
1975
Valamennyi szövetkezet pártszervezete részben vezetőségi ülésen, részben taggyűlésen rendszeresen beszámoltatja a gazdásági vezetőket. A beszámoltatások előkészítése azonban sokhelyütt nem megfelelő, igy a beszámoltatás formálissá válik. Véleményünk szerint a párttitkárok és pártvezetőségi tagok többségének felkészültsége ős gazdaságpolitikai ismerete nem kielégítő. Esetenként ebből adódnak feszült helyzetek a pártvezetés és a gazdasági vezetés kapcsolatában. Mindezek mellett valamennyi pártszervezétről elmondható az őszinte törekvés a feladatok végrehajtásának segítésére. III. A XIV.kerület ipari szövetkezeteinek - a többi ipari szövetkezethez hasonlóan - az V. 5 éves terv előkészítése és végrehajtása folyamán figyelemmel kell lennünk az MSZMP.XI.Kongresszusa irányelveire. Ezért fejlesztési elképzelésetek magukba kell foglalniuk az állami nagyipart gazdaságosan kiegészítő termelés fejlesztését, a fogyasztói- ezen belül a lakossági szolgáltatási tevékenység további szélesítését, a belkereskedelmi árualapok választékának növelését, a tőkés export fokozását.