Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Lakóterületi Munkabizottság, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/8)
1985-09-23
Az eltelt időszak óta a vizsgált pártszervezetek egyike sem tűzte ismételten taggyűlés napirendjére a határozatot. Ez sajnálatos tény, különösen a kettévált pártszervezetek, az uj pártvezetőségi tagok esetében. A határozat rendszeres megtárgyalásának hiánya ugyancsak nehezítette az 1981. óta a körzeti pártszervezetekhez került elv társaknál a körzeti politikai munka esetenkénti egységes értelmezését. A határozat egységes értelmezésének problémái között több más befolyásoló tényezőt is találhatunk:- a szükebb infrastrukturális elhelyezkedés,- az alap, szakmai, politikai képzettség különbözősége,- eltérő munkaterületekről való nyugdíjba kerülés. A határozat megvalósulásának, egyes konkrét részkérdéseiben az alábbiakat összegezhetjük. II. Lakóterületi politikai munka érvényesülése: A körzeti pártszervezetek minden területen ismertek, jelenlétük meghatározó a lakóterületen. Az általános napi politikai munka végzése mellett, a pártszervezetek egymástól eltérően különböző kérdésekre fektetnek nagyobb súlyt:- a lakóterületen élő párttagokkal való kapcsolat kialakítása (24. körzet)- a lakásszövetkezeti igazgatóságokkal való kapcsolat kialakítás (7«, 24. körzet)- szabad, nyilvános pártnapok propagálása, megtartásuk (30. körzet). A vezetőségek megbízása alapján egy - egy elvtárs, vagy reszort felelő vesz részt a lakóterület valamelyik tömegszervezetének irányításában, életében. Minden vizsgált pártszervezetnek, a két választási ciklust vizsgálva, jó a kapcsolata a körzeti HNF., Vöröskeresztes bizottságokkal. Mindezt bizonyítják az ez évi országgyűlési és