Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Lakóterületi Munkabizottság, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/8)
1985-04-15
3 a párttagok egyéni problémáival éa szociális ügyeivel való törődés. Az SZH kitűntettekkel az érvényes határozat szerinti foglalkozást, a nyugdijba kerülő párttagoknak a lakóterületi pártszervezetekbe való átjelentkezését, politikai és emberi beilleszkedését, a körzeti pártalapszervezet és a kijelölt üzemi, intézményi pártszervezet kapcsolatrendszerét és annak politikai tartalmát. 2. A pártszervezetek tömegkapcsolatai fejlesztése, hatékonyságának erősitése érdekében elemzi; az alapszervezetek kapcsolatát, politikai irányitó tevékenységét a körzetben működő tömegszervezetek és mozgalmak - hazafias népfront, vöröskereszt, lakóbizottságok, és lakásszövetkezetek - területén. Figyelemmel kiséri a fenti szervezetekben dolgozó kommunisták tevékenységét, a pártszervezetek ifjúságpolitikai, kulturális, közművelődési, sport, stb munkáját, az alapszervezetek a különböző lakossági rétegek felé alkalmazott politikai tevékenységét. Az arra rászorulók, nyugdíjasok, stb. szociális helyzetének megismerésére, a szükséges támogatások kezdeményezésére folytatott munkát. 3. A várospolitikai munka, a tanács éa tanácstagokkal való együttműködés területén:- tanulmányozza az alapszervezetek várospolitikai tevékenységének gyakorlatát. Hogyan történik a fejlesztési, karbantartási lakossági igények megismerése, képviselete a megfelelő fórumokon? A várospolitikai terv javaslatok véleményezési rendszerének milyenségét. Milyen a lakosság bevonása az elfogadott tervek megvalósitásába? Megfelelő súllyal foglalkoznak-e a lakosság kommunális, szociális, egészségügyi ellátásával, stb? 5