Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/6)
1970-07-22
A két instruktori csoport területéről csak egy helyén a Tisza Bútoripari vállalatnál; fogják megváltoztatni augusztu 24.-re a taggyűlés lebonyolítását. A többi pártszervezeteiméi a feltérképezett időkben tartják a taggyűléseket. A Tisza Bútornál a változtatás oka az, ho. y átszervezés miatt nem Lesznek itthon a dolgozók s igy a párttagok se;:;. tartózkodnak. Az augusztusi és a szeptemberi taggyűlés lebonyolításának sikerét igyekezni fognak biztosítani, de ezt a Sziráki elvtárssal is meg fogják beszélni. A korábban kiadott KB útmutatóját minden pártszervezetben megfelelően áttanulmányozták és az abban foglaltakat egységesen értelmezik. Az ezelőtt 2 évvel megjelent KB határozat, ami az akkori választással volt kapcsolatos és a mostani KB határozat a vezetőség ujáválasztását illetően kérdéseket tettem fel a titkároknak, hogy m.’lyen különbségeket látnak. A különbségeket és az azonosságokat jól ismerik, a titkár személyének megvalasztása a szavazás lebonyolítása az augusztus és a szeptemberi taggyűlés napirendjeinek az értelmezése tisztázott a titkár elvtársak előtt. A titkár elvtársak beszámolóiból azt az általános tapasztalatot szűrjem ki, hogy általában mindenütt megfelelően készülnek a vezetőség ujáválasztására.5dtag^H^H±?K Megfelelően készítik elő az augusztusi taggyűlést és foglalkoznak a szeptemberi taggyűlés előkészítésével is. Azt is megemlítették, hogy az elmúlt hetekben igen sok volt a munkájuk, ami még tovább fog tartani. Ezért nem tudták több helyen a II. féléves munkatervet még elkészíteni. A munkaterveket egyébként az e havi taggyűlésen ismertetik és fogadtatják el. Budapest, 1970* VII. 24.