Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/6)
1969-06-11
alatt dolgozik, de szinte minden nap üldözi őket, ha észreveszi politikai ténykedésükétől- A központ évekig megengedett neki mindent, jelenleg a BVG-ben dolgozik, de felrúgja a párt irányvonalát, semmibe veszi a párt káderpolitikáját. frogy ennek az embernek a- Ami a legsúlyosabb hibát tetőzi, minősítését nem merik elkészíteni- Szikes igazgató, a személyzetis, de még a központ is fél tőle* Hőrányi ném~Ts akar szóba állni a minősiTé'sével kapcsolatban senkivel;- --------------------- A pártszervezet azt a feladatot kapta, hogy a hatásköri lista alapján szorgalmazza Horányi Róbert minősítését. Amikor a tervezet elkészül üljenek le vele, de értesítsék a kerületi pártbizottságot is, segitségadás és részvétel céljából. Esetleg testületileg is meg lehet oldani a minősítését. Vannak olyan t-dle^j]£ly^XJ^»__ahxLL_a_Jcözpont és a helyi pártszervezet' kapcsolata káderkérdésben és"más fonFős gazdasági kérdésékben me gf e t s Zegvezet véleménye nélkül nem ^öntenek. /Minőse gir~Oipő, KAEV. FOKI, Paszomány ár úgy ár/. A Paszományárúgyár példája a minősítések gyakorlati elkészítésénél:- A minősített személy önminősítést készít, ezt a gazdasági vezetője kiegészíti és a személlyel megbeszéli. Ezt a tervezetet a kialakult gyakorlattól eltérően a gazdasági vezető, párttitkár , szakszervezeti titkár, személyzetis, műszaki vezető és a minősitett-ből álló testület tárgyalja meg. A csoportos titkárin a/ titkárok ezzel a módszerral nem értettek egyet és egyöntetűen azon az állásponton voltak, hogy a szakszervezeti titkár a minősítési tervezet megvitatásánál már ne legyen ott. Legyen ott a gazdasági vezető, a párttitkár, a személyzetis és a minősített. Olyan problémák is vannak a kisüzemeknél, ahol nincs önálló személyzeti osztály és előadó. Pl. a Kalapgyárban más gazdasági / y/ vezetői beosztásban levő személy végzi a személyzeti munkát, Itt a pártszervezetnek jóval több a feladata és az igazgatók is jobban igénylik a pártszervezet véleményét a káderek beállításánál . /u/mw/wmiMnMw/ Az állami személyzeti munka vitelében történtek kezdeti lépések. Egyes helyeken kezdik jól alkalmazni a hármas-követelményt. A példákból azt is meg lehet állapítani, hogy nem mindenütt és nem minden kérdésben járnak el a párt káderpolitikája szerint.Negivumként jelentkezik, hogy a gazdasági vezetők közül nem érzik magukat az első káderesnek, nem foglalkoznak a párt káderpolitikai irányelvének tanulmányozásával, alkalmazásával. Vannak olyan üzemek is &hol teljesen figy linen kívül hagyják és nem is kiván'c”síák~aT pártszervezet véleményére. A minősítések elkészítésének eddigi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ahol PB és.csucsbizottság működik, de egyes jobban működő pártszervezetek is egyre jobban bekapcsolódnak és részt vesznek a minősítésben. Véleményt nyilvánítanak és részvételükkel biztosítónk a harmas követelmény alkalmazását. Törekednek arra, hogy