Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.19.a/6)
1967-03-17
nem elég kezdeményezők, önállóságra van ilyen értelemben szükség, összefügg a társadalmi és tömegszervezetek növekvő szerepe azzal, hogy a szocializmus építése során megnövekszik az emberek aktivitása; társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt, már pedig ha az emberek aktivitása, a közérdekű tevékenységbe való részvétele megnövekszik - ez a szocializmus velejárója, de az előrehaladás szükségszerű feltétele is- akkor ez az aktivitás részben az áll amihatalmi és igazgatási szervek utján /tanácsokon keresztül/, de nagyobb részt a tömegszervezetek utján realizálható. Növelni kell a tömegszervezetek aktivitását és mindezeket hasznosítani kell céljaink megvalósitása során. A gazdasági irányítás uj rendszere is jobb kereteket, feltételeket biztosit arra, hogy a dolgozókat nagyobb mértékben vonjuk be nemcsak a termelési és igazgatási feladatok megoldásába, hanem a feladatok kialakításába is. Annál az oknál fogva, hogy helyileg is növekszik az eldöntendő kérdések száma a helyi gazdasági, vállalati vezetés önállósága és felelőssége, ez önmagában is biztosit egy nagyobb lehetőséget, az emberek érdeklődésének felkeltésére, a szocialista demokrácia fejlesztése számára. Végül növekvő szerepeüket és egyben a párt oldaláról a megközeleités fontosságát indokolja, hogy a tömegszervezetek általában a társadalom valamely osztályának, rétegének az érdekeit, igényét elégíti ki, mely jellegüknél fogva lehet gazdasági, kulturális sport igény és érdek, - hogy a tömegszervezetek nem mesterkélten létrehozott szervezetek és tartósan akkor működhetnek, ha valamely igényére, szükségére támaszkodik a tömegeknek. A párt számára -amely közismerten a tömegek érdekeiért harcol - nagyon lényeges, hogy az uj gazdasági mechanizmus keretében a gazdasági célok mellett a mindennapos érdekekről se feledkezzen meg, ezek utján is megnyerheti a tömegeket. Más oldalrój. pedig a törnegszervezetek a párt vezetésével a párt politikája alapján tudnak eredményesen harcolni a tömegekért, ha a párt politikába fejeződik ki tevékenységükben, akkor eredményesen tudják kielegiteni azokat akik létrehozták az adott tömegszervezetet. A tömegszervezetek helyzetével, pártirányitásával összefüggésben nehány olyan általános tennivalóra, megoldásra váró feladatra, további elemzést igénylő kérdésre kivánok kitérni, mely munkánk egyik előfeltétele legyen. Felmerült az az igény és tenni-vaLó, hogy a párt számára ebben a helyzetben -melyet a IX. kongresszus határozott meg a szocializmus teljes felépítésének az időszakára vonatkoztatva-, hogy foglalkozni kell a tömegszervezetek helyének, szerepének körülhatárolásával, bele kell illeszteni az adott viszonyok közé? az osztály harc jelenlegi körüményei közé, hogy azok helyesen tudjak szolgálni a társadalmi célokat és azokat a rétegekét, amelyek azokat létrehozták. Biztosítani kell azokat a jogokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy eredményesen működjenek. Ezt a célt szolgálta a Politikai Bizottság V.lO.-i határozata a szakszervezetekről, hogy a szakszervezeketeket a jelenlegi feladatok közé beillesszük, körülhatárolva szerepüket, viszonyát a párttal és az állammal, és egyben biztosítani azokat a jogokat, amelyek a korábbihoz képest szélesebb jogokat biztosítanak, mely szükséges ahhoz, hogy a párt politikáját hatékonyan tudják szolgálni. Másrészt szükség van arra, hogy a párt folytonosan foglalkozzon a társadalmi munkamegosztással összefüggő kérdéssel azzal, hogy helyes munkamegosztás legyen a párt és a tömegszerve-