Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1989-03-02

1 G.t. SZ.7Ü9, KlOZ-blzottságunk agy új, a fiatalok erdőkéit képviselő, menedzser típusú, szolgáltató tevékenységgel kíván a jövőben foglalkozni. azt az új tartalmat klalskí tani. A K?ISZ szervezeteinkkor együtt, oddigi gyakorkatából mog delit, ami hasznos és eredményes, óc meg kell közös munkával tudjuk kell őriznünk, min­­változtatnunk mindent, ami nára elavult. Képviseleti program: Úrdekvédelem - érdekképviselőt A demokratikus szocializmus mogteromtósónok egyik legfontosabb esz­köze a politikai intézményrendszer olyan átalakítása, amely lehető­vé teszi a döntések előkészítésében minden társadalmi órdokcsoport véleményének megjelenését. Nekünk az a feladatunk, hogy a KZ3Z ál­tal képviselt fiatalok érdekeiért fellépjünk minden olyan fórumon, ahol a fiatalokat érintő döntések születnek. Czórt erősíteni kívánjuk a kerületi tanáccsal való kapcsolattartást:- c.z országgyűlési és tanácstagi választásokon fiatal jelölte!: me­­nadzoolésóvel kívánjuk alak-'tani az országos és a helyi politika döntéseit. Létrehozunk állandó vagy ad hoc jelleggel működő, szakemberekből álló osoportokat. d csoportok szakmailag is meg­alapozott állásfoglalásaival is próbáljuk bofolyásolni az ifjú­ság érdekében a döntéshozatalt.- a korüloti tanács Végrehajtó bizottság mollott működő Lakáoelosz­­tó Társadalmi bizottságba ; sjiGZ— tagokat delegálunk.- foglalkozunk a korüloti fiatalok Lokótorületi tevékenység: Korülatünkbon olső lépésként három rehozni.- Az ogyik a 12-10 éves korosztály idő hasznos és tartalmas eltöltő: Lilák KIGZ-bizottsággal közösen./ lakáshoznutásának lohatőségével, lakóhelyi klubot kívánunk lét­számára, elsősorban a szabad­ónok len^o bázisa, /a Kuglói

Next

/
Oldalképek
Tartalom