Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1989-02-09

6 Az MSZMP az 1988-as évet körténetében eddig példátlanul nagyszámú kikerülésekkel zárta. A kikerülések elemzésénél a ki­zárásokat, kilépéseket és törléseket szükséges áttekinteni. Zuglóban ez összesen 1906 főt tett ki, beleszámítva az elhalálo­zott ak számát i s. Kizárásra 11 esetben került sor. Belső arányait tekintve 3 mun­kás, 8 szellemi, illetve egyéb foglalkozású. 30 év alatti fia­tal nem került kizárásra. Valószínűsíthető viszont, hogy párt­szervezeteink nem élnek megfelelően e lehetőséggel, a párt minő­ségi jegyeit erősítő jogosítvánnyal. A kilépéseket áttekintve: az 1232 fő, a kerületünkben élők külön­böző csoportjait, rétegeit egyaránt magába foglalja. Munkások közül 58A fő, (nyugdíjas 117 fő), szellemi és egyéb foglalkozású­ak területéről 6A7 fő (nyugdíjas 251 fő)- ami figyelemre méltó - 30 éven aluliak közül 1 fő jelentette be, hogy kapcsolatait meg­szakítja a párttal. Az okokat vizsgálva: a táblázatban a statisztikai számok a jel­zett indokok alapján lettek feltüntetve. De ezek nem minden eset­ben tartalmaznak valós véleményt, nem jelzik pontosan a kilépők érzéseit, csalódását, vagy elvárásait. Példaként említhető az a 695 kilépő, aki szándékát a nehezen feltárható egyéb okokkal indokolta. A társadalomban végbemenő folyamatot mutatja az a szám (111 fő), akik a párt politikájával való egyet nem értés miatt kerültek távol tölünk. Ezen belül sokféle az indok. Van aki gazdasági, van aki ideológiai, politikai okokra, a szocializmusba vetett hitének megingására, mások a szociális helyzetre hivatkoznak. Többen nem kívánnak abban a felelősségben osztozni, ami a párt vezetőinek számláját terheli, de a tagságra is erkölcsi teherté­telként nehezedik. Viszonylag kevesek elégedetlenek a helyi politikával (5 fő), vagy erre hivatkozva lépnek ki. Ez erősiti a tételt, miszerint a területen végzett jó színvonalú mozgalmi munkának a megtartó hatása nem lebecsülendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom