Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1989-02-09
6. okokat, melyek hatással vannak társadalmi életünkre, magára a pártra. A vitában felvetődött néhány kérdésre reagálnék: Látnunk kell, s ezzel kell együttélnünk: a pártban hosszú ideig két irányú mozgás lesz. Egyik a kilépők - valószínű nagyobb számban, s a pártba lép ők, még huzamos ideig erőssen lecsökkent száma. Másképpen kell a párttagság kritériimairóI is szólnunk. Tagadhatatlan, hogy bizonyos - szinte vallásos - máz rakodott rá. Előfordulhat, hogy politikai fordulatokra a párttagok akár kilépéssel fognak válaszolni, másokat meg éppen megerősiti az a jelenség. S ez természetes lesz. Megbecsülendő, s sok munka húzódik meg a 110 új felvétel mögött. Örmaga ez is erősítőén kell hasson. _ PártegységrőI messze eltérően kell szólnunk a megszokottól. Platformok leszenek, ez ma már elkerülhetetlen. Valószínű változik majd, s időközönként kidol gozandó mi az alapvető kérdés, melyben együtt gondolkodás, s cselekvés szükséges. Almainál is - de a megszokottó I jóval színesebb politikai felfogás, vélemény eltérések lesznek a pártban. Mind jobban érződik a politikai program, s ezért felerősödik majd a kongresszus összehívásának az igénye. (Hacsak a soron következő KB nem tesz ebben vaI ami t). Titkári értekezleten Sere elvtárs informálja az alapszervezetek titkárait a PV B áIIásfogla IásáróI. A PVB a jelentést az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta.