Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1987-12-10
- 2 -Ezt követően - augusztusban - felkértük a Telefongyári kommunistákat, hogy vi tassák meg azokat a problémákat, melyek összeáll i iá sunk bán szerepelnek, illetve mi az ami sa |á I tapasztalataik alapján változta iá s ra szorul, valamiül fogalmazzák mega megszűnte lé sük á ltaluk Legjobbnak larloll módozatai I. Ezzel a módszerrel a pártdemokráciát is kivántuk fejleszteni, valamint a döntés élőké szilé sben való aktiv részvételi növelni. P o 1 i t i k a i pezsgés. Az MSZMP. KB. gazdasági - társadalmi kibontakozási programjának helyi megvalósítására tett intézkedésünk az un. helyzetfelmérő szakaszában kiadóit probléma jegyzékünk a párttagság körében nagyfokú aktivitási indiloll el. Jónéhány olyan elvtársunk is hallatta hangját, akiket ritkán leheteti szórabirni. Néhány clvlársunk félreértette a határozott önkritikát, állói tartottak, hogy egy rosszul működő pártszervezet benyomását keltjük környezetünkben. Sok időt fordítottunk annak magyarázatára, hogy munkánk fogyatékosságainak feltárása nem azonos a korábbi eredményeink tagadásával, elvtársaink munkájának lebecsülésével. Mindannyiunknak világosan kell látni, hogy az eddigi munkavégzésünkkel nem, vagy csak kismértékben tudunk megfelelni a jelen és jövő időszak követelményeinek. Ezért arra van szükség, hogy minden párttag a saját területén önkritikusan elemezze eddigi tevékenységét, és fogalmazza meg az előrelépés tennivalóit, igy kapcsolódjon a PB. kibontakozási programjához. A jelzett módszer eredményei, tanulságai.:- A pártdemokrácia széle sité sével sikerült fölrázni, aktívabbá tenni egyes politikailag " ábnos " területeket, fogadókésszó tenni a kibontakozásra.- A kiadott probléma jegyzékkel sikerült a figyelmet döntően a vállalati dolgainkra irányítani.- A módszert még eredményesebben lehet hasznosítani., ha személyes meggyőzést alkalmazva nyerjük meg elvtársainkal a célnak.- A vitára bocsajtolt anyagnak egyértelműbbnek, az okokat, több oldalról bemutatóbbnak kell lennie. Politikai, gazdasági 11 erőállapotunk " Pártbizottsági ülésünk előtt mi is számbaveltük azt az " erőállapotot " melyet a kibontakozásnál célszerű figyelembe venni.