Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-10-29

nyát, (érdekképviselet, gazdasági feladatokra történő mozgositás politikai nevelőmunka, szabadidős tevékenység, együttműködés a KISZ-szel) szervezeti kereteit, hatás, illetve jogkörüket. (30 éven aluli fiatalokat tömöríti soraiban, vezetőséget választ, meghatározott kérdésekben dönt, meghatározott anyagi eszközökkel rendelkezik, munkájukat az adott szintű szakszervezeti testület irányítja, választott képviselőjük tagja a magfelelő szintű ve­zető testületnek.) A feladatok indőbeli ütemezésére vonatkozóan a következőket ha­tározták meg: SZMT, ágazati szakszervezetek 1986. júniusáig válasszák meg az ifjúsági tanácsokat. A Szakszervezetek XXV. kongresszusán válasszák meg az Országos Ifjúsági Tanácsot. A kongresszust követően egy éven belül, hozzák létre mun­kahelyi szinten az ifjúsági tanácsokat, illetve szervezeti egységeken belül az ifjúsági tagozatokat. (1987. március 31-ig) A szakszervezeti ifjúsági munka megújításának fontos feltétele, hogy az a szervezetek egész tevékenységének részeként, a szak­szervezeti munka különböző területeinek figyelembevételével és részvételével valósuljon meg, emeli ki a határozat. II. Megalakulásának folyamata Zugló üzemei, intézményei az MSZMP Központi Bizottságáéi­­lásfoglalása alapján és a SZOT, illetve ágazati szakszervezetek által meghatározott rendben kezdték el a feladatok végrehajtását A pártszervezetek koordinálásával, szakszervezeti bizottságok, KISZ szervezetek felmérték a helyi teendőket, kikérték a gazdasá gi vezetés véleményét. Az állásfoglalás és a határozat megértető

Next

/
Oldalképek
Tartalom