Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-07-16

Elismerésre méltó a vállalat eredményei, mert a nehezebb gazdasági környezet ellenére jó piaci munkával szolgáltatási struktúrájukat úgy módosították, hogy az az igényekhez igazodott. A további szerkezet módosításban figyelemre méltó, hogy a szellemi szolgáltatás növelésére helyezik a hangulyt. A vállalat az eredményes együttműködés érdekében jó kapcsolatokat alakított ki a felhaszánlokkal, kutató és oktatási intézményekkel. A kerületi városfejlesztést társadalmi munkával, anyagi hozzájárulással is eredményesen segítették. Pártszervezet munkája a szervezeti változást követően eredményesebb lett, a legfontosabb tennivalóikat jól látják el. Az ország területén levő számítóközpontok és a területi párt, társadalmi szerv ek felé a koordinációs munkát színvonalasán végzik. A jöváben fontos, hogy a párt belső életével kapcsolatos tevékenységre a párttagság aktivitásának növelésére, a közvetlenül irányított alapszerveze­tek, KISZ-szervezetei munkájának segítésére nagyobb figyelmet fordítsanak. Sabó elvtárs: A számitógépes tevékenységben meghatározó a SZÜV. A szolgálttásai nem túl olcsó, de megbízható. A vállalat vezetése demokratikus és határozott. A feladataikat ismerik, évek óta eredményesen dolgoznak. A jövőben a vállalatnál meglévő szellemi kapacitással kapcsolódnia kell a KB kibon takozási programjához. A pártszervezet őrködjön azon, hogy a vál lati tevékenység egyúttal a népgazdasági eredményességet is szolgálja. Sere elvtárs: A jelentés jól mutatja be azt a sokrétű tevékenységet, mellyel foglalkozik. Dinamikusan fejlődő vállalat, munkájuk elismeréseként évről-évre elnyerik a Kiváló Vállalat cimet. Következetesen l-éjviselik a fejlesztési koncepciót, komplex szolgáltatások biztosításával bővítik, terjesztik a számítástechnika módszerek alkalmazását. A gazdálkodó egységek közül számosán veszik igény­be a lehetőségeket, de sokan nem tudnak mit kezdeni a számítástechnika termelésben való hasznosításával. Ezzel a lehetőséggel a kerületi vállalatok sem élnekmegfelelően. SZÜV szolgáltatásai valóban nem olcsó,de az drágább ha a gazdálkodó egységek szakember hiányában nem tudják hasznosítani a saját maguknak vásárolt számitógépeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom