Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1987-01-08

5 Munkásőreink politizáló emberek, akiknek nagy többsége felelős­ségteljesen vállal részt más társadalmi - közéleti munkában is. Ezért is mondjuk, hogy a munkásőrség a közéletiség egyik iskolá­ja. Jelen vagyunk a társadalmi élet sokszinü, fontos fórumain, és részt veszünk a feladatok végrehajtásában. Egységünkből 263 fő visel párt és társadalmi szervekben különféle tisztséget, 18o fő szocialista brigádtag, és 195 fő érdemelte ki a Kiváló Dolgozó cimet. Az állomány utánpótlásának szervezése továbbra is a bázis pártszer­vek irányításával a parancsnokok és munkásőrök együttes munkájával valósítható meg. Bázisainknál erősíteni kell azt a szemléletet, hogy az állomány­­épitő - szervező munka eredményességének elengedhetetlen feltéte­le a kellő előrelátás, a tervszerűség és a folyamatosság. Az ál­­lományépités fontos eleme a megfelelő személyi kiválasztás, amit nem lehet kampányfeladatként elintézni. A pártszervezetek és parancsnokok nevelő munkája a kiválasztás­sal, a meggyőzéssel kezdődik. Lényegébben ezzel dől el, hogy milyen lesz az állomány összetétele, a parancsnoki káderutánpótlás, a párt­­épités eredménye. Ezek az elvek meghatározóan befolyásolják az egy­ség erkölcsi - politikai állapotát, szakmai felkészültségének minő­ségét és fegyelmi helyzetét. Az áilományépitő és szervező munka felelősségteljes feladat, mert nem egyszerűen létszámféltőltésről, hanem a munkásőrség jövőjé­ről, harckészültségéről van szó. Eredményeink megtartása és állományépitő munkánk fejlesztése érde­kében a kerületi párt- végrehajtóbizottság irányításával továbbra is szükséges a bázisüzemek pártszervezeteinek titkárai és az alegy­ségparancsnokok közös konzultációja, a feladatok évenkénti egyez-L J

Next

/
Oldalképek
Tartalom