Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1987-04-02
falatokat, melyeket az előkészítés, lebonyolitás időszakában felvetődtek a kommunistákrészéről. Ezeket a politikai munka végzésnél figyelembe kell venni. Sok a gond, probléma, elkeseredett a hangulat. Nem látnak perspektívát, kibontakozást (főleg a nyugdíjasok, béről - fizetésből élők). Rosszabb a hangulat mint a valóságos helyzetünk, már azt is féltik -egyesek- amit el sem értünk. Közvélemény nagyhatalom - de azt igazán mérni nem lehet. Gazdaságirányítás - kiemelten a szabályozó rendszer - túlélésre való berendezkedést, mának élést segíti elő. Nem tudunk szépen vitatkozni. Taggyűlésen szidják a kormányt, a párt vezetést- rászólnak arra,aki ezt teszi - erre hivatkozik a pártdemokrácia adta jogaira, kötelesség nélkül. Ha valki elért eredményeinkről, vívmányainkról szól azt lehurrogják, az demagóg. Sikkes ma bírálni, kritizálni, csak a bajokról, gondokról szólni, az ellenzéki megnyilatkozások kapják a szinpátiát. Társadalmi életünkben pangás van, párttól várják a lépések megtételét A kongresszusi határozatok végrehajtása még nem érződik. A meglévő határo létszámot nem tudjuk hatékonyan foglalkoztatni - ha bért akarunk fejlesz teni, létszámot kell leépíteni. Mostanában túl nagy az affinitásunk az átszervezésekre a korszerűsítés jelszava alatt. A párttagság nincs megfelelően bevonva a döntések előkészítésébe, nem funkcionálnak kellően a mozgalmi eszközök, pártnak nagyobb az apparátus jellege. Párt presztízse gyengül - vezető szerepe csökken. Oirektivebb formákról a meggyőzésfelé mozdulunk, önálló politizálásra lenne szükség, ehhez a kommunistáknak rendkívül széles ismeretekkel, érvanyagokkal kellene rendelkezniük. Most nem tudják mi mellett kell kiállniuk, agitálniuk. Még a pártmunkások sem informáltak megfelelő mélységben. Információ a hatalom kérdése, a Szabad Európarádió is megelőz ben nünket, mert deffenzivába vagyunk. Titkot tartanak a pártszervek, példa erre, hogy a jelenlegi jelentésre is rá van írva "bizalmas". A kormány évek óta egyedül az áremelésekkel igyekszik felülkerekedni a válságon. Az eddigi áremelések nem hozták meg a várt eredményeket és a most tervezett intézkedések érthető nyugtalanságot keltenek a társadalomban. Ezek voltak, amit a párttagok felvetettek. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a párttagság - többsége - hozzászólásából kicsengett a segíteni ákkarás,a tenniakarás.