Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-04-10

7. pályakezdését, önálló életkezdésüket nehezítő gondok feltárá­sára » feloldásukra irányuló kezdeményezésekre fektessék a fő hangsúlyt. Támogassák a fiatalok reális igényeit, kezdeményezéseik aktív cselekvéssel, feladatvállalással is párosuljanak. A fiatalokat érintő döntési érdekegyeztetési folyamatokban törekedjenek az érdemibb részvételre, a fórumokon az eddigieknél ’elkészültcbbcu bétáié érzékében építsenek jobban a kollektíva erejére, fellépéseik­nek adjanak nagyobb nyilvánosságot. Működjenek szorosabban együtt az állami, társadalmi és tömegszervezetekkel, különösen a szak­szervezeti testületekkel, tisztségviselőkkel, valamint a megala­kuló szakszervezeti ifjúsági tagozatokkal. A kerületi KISZ Bizottság a kerületi Tanáccsal, Hazafias Népfront­tal, körzeti pártszervezetekkel alakítsa ki a közéleti politikai munkába való aktív bekapcsolódás lehetőségeit. Vegyenek részt eredményesebben a kerület fejlesztését szolgáló tervek kimunká­lásában, megvalósításában. A lakóterületi tömegkapcsolatok fej­lesztésén keresztül teremtsenek jobb feltételeket ahhoz, hogy az arra alkalmas fiatalok nagyobb számban kapjanak érdemi köz­életi tevékenységre megbízást. A KISZ szervezeteink törekedjenek a különböző rétegek és kor­osztályok sajátosságaihoz jobban igazodó mozgalmi élet kialakí­tására . Egyes rétegek helyzetét érdeklődését figyelembe véve adjanak számukra olyan programot, amelyet a fiatalok vonzónak találnak, megfelel az igényeiknek, megtalálják bénne az egyéni és közös cselekvés lehetőséget. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom