Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-04-10

2. olyan követelményeket támasztottak a KISZ szervezeteinkkel szemben, amelyeknek minden szempontból nem tudtak megfelel­ni. Az erőfeszítéseik ellenére munkájuk eredményessége, tömegbefo­­lyá'suk, népszerűségük az elmúlt kül ’öttgyülés óta nem növeke­dett. Munkájuk eredményes oldalát elsősorban részeredmények /pl. társadalmi munkaakciók, FIN rendezvények, stb/, vala­mint egyes kiemelkedő tevékenységű KISZ szervezetek munkája jellemezték. A KISZ szervezeteink felelősen vállalnak részt a párt poli­tikájának megismertetésében, a végrehajtásra való mozgósítás­ban. A társadalmi, gazdasági körülményeket figyelembe véve többet foglalkoztak a fiatalok meggyőzésével, eszmei, poli­tikai nevelésével, mégis ennek eredményessége elmarad a kö­vetelményektől. A szervezetek konkrét feladatuknak tekintették a munkahelyi feladatokra való mozgósítást. A termelési mozgalmak formális vonásai, érdekeltségi lehetőségeik azonban nem ösztönöztek kellően az alktó energiák kibontakoztatására. Maguk a szer­vezetek kevés figyelmet fordítottak ezen formák érdekeltségi alapon való továbbfejlesztésének kezdeményezésére. A fiatalok élet- és munkakörülményeit érintő kérdésekben fel­színre hozták mindazon gondokat, melyek a fiatalokat foglal­­___________________________________________________________________ L j

Next

/
Oldalképek
Tartalom