Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1986-03-13

12. aki arra érdemesült - az a néhány vezető - az kapja meg büntetését. A vezetést stabilizálni kell - és kezdődjön el egy normális élet - ahol ismét a gazdasági munka a cél. az uj vezetés szütjo le a gazdasági és politikai konszekvenciákat. Ebbe maradtunk - mig a makacs igazság keresésébe belebo­nyolódott a pártszervezet - újabb hibát követett el a KEB felé menő levéllel - mely egy jottányit sem beismerve, hogy tlátta mi is tévedtünk, hanem igyekeztek a szürkét is fehérre mosni. Szerénységük nem volt tapasztalható. Én a makacs embereket, szeretem és tisztelem, hiszen a történelembenxis bevonultak: Galilei stb. Fel kell ébrednie a pártvezetésnek, hogy itt nem ilyen igazságról van szó - és persze senkit nem akarunk megégetni. Úgy tűnik, hogy most a humanitást úgy kell gyakorolnunk, ahogy azt mindig tennünk kell. Nem néhány felelős vezető mentegetése, hanem a kollektíva felé kell gyakorolnunk a humanizmust, akik nem - '■ marakodni, hanem dolgozni akarnak. Vagyis a GTI-ben stabilizálni kell a következőket:- Néhány vezetőtök! rászolgált meg kell büntetni.- A vezetést stabilizálni- szervezeti változást dolgozzanak ki.- a vállalat rendezze gazd. félreérthető dolgoit- fizesse vissza azt amit kell. A pártszervezet pedig - c kérdések rendezésében legyen elvszorü élharcos. Segítsék a kibontakozást. . Nézzenek szembe saját szerepükkel, hogyan segítették, vagy nem segítették a kibontakozást, mitől jutott el ez idáig? Kommunista becsülettel tegyék ezt, nézzenek szembe önmagukkal és tartsák elsőszámú feladatuknak, hogy a jó képességű, nagy múltú intézet találja meg a helyét. Én tehát nem megyek bele a vizsgálatok igazságtartalmába, de abba igen: Felelős a pártszervezet , hiszen hosszútávon juthatta!; el idáig.--------—j

Next

/
Oldalképek
Tartalom