Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1985-12-13
vétele. A Danuvia megítélése szerinte hosszutávu érdekek megkívánnák fejlesztői VGM-ek létrehozását is, de a vállalati nyereségérdekeltségből adódóan e munkaformák eddig elsősorban termelési és közvetlen szolgáltatási (pl.: gépjavítás, takaritás) célokra alakultak. így a fejlesztő mérnökök is - amennyiben külön anyagiakra kívánnak szert tenni - ezekben vesznek részt, ami nem a legcélravezetőbb módja a szellemi kapacitások hasznosításának. Ezzel ellentétben a Budapesti Elektroakusztikai Gyárnál fejlesztői területen 6 VGM működik, ahol is tudatosan lehetőséget teremtettek a fiatal műszaki értelmiség körében a munkaidőn túli tevékenység folytatására, s ennek keretében jelentős feladatokkal bízták meg őket. Ily módon sikerült őket a vállalathoz kötni, és felgyorsult a tehetséges, tenniakaró fiatal műszakiak beilleszkedése. A Telefongyár - nem vitatva a VGM-ek pozitív hatását - úgy véli kihat a főmunkaidőben végzett kutató- fejlesztőmunka színvonalára. Álláspontjuk az, hogy a szellemi munka eredményes végzéséhez alkotó légkör szükséges, s minden ami ezt zavarja, rontja a munka minőségét. Szélsőséges, de elgondolkodtató véleményük, hogy az eredményes fejlesztési tevékenység, egyéb munkavállalás, emellett aktiv politikai munka, kiegyensúlyozott családi élet együttesen aligha összeegyeztethető. A Gépipari Technológiai Intézet tapasztalatai szerint a VGM fő munkaidőben végzett és a politikai munkára nem gyakorolt közvetlen hatást, de távolabbi következményei már bonyolultabbak. Az nyilvánvaló, hogy a GMK munka a pihenés, az ismeretszerzés és feldolgozás, a művelődés elől veszi el az időt és energiát. A GMK tagok nem tudják nélkülözni a többlet jövedelmet, sokan azonban nehezen tolerálják azt a kettősséget, amit a GMK rendszeri vitt a vállalati életbe. A szabályozási kötöttségek mellett a fő munkaidőn belüli megfelelő teljesítményre ösztönzést nehéz realizálni. A Geofizikai Intézetben a GMK munkák engedélyezésének feltétele, hogy a résztvevők intézeti alapfeladataikat is teljesitsék. A fő munkaidőben nyújtott munka színvonalának