Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1985-02-21
évhez képest, de elmarad mind céljainktól, mind lehetőségeinktől. A kismértékű, pozitiv irányú elmozdulás jelzi: pártszervezeteink érzékelik, hogy az ifjúság körében végzett politikai nevelőmunka meghatározó jelentőségű a párt utánpótlása tekintetében. Ugyanakkor ez a tevékenység még nem teljes körű. Több helyen gátja az előrelépésnek a politikai munka gyengesége. Az elkövetkezendő időszakban a fő hangsúlyt erre a munkára kell helyeznünk és mind az üzemi, mind pedagógus pártszervezetek felelősségét fokoznunk kell. KISZ-szervezeteink párttagajánló tevékenységét elismerés illet A 381 fő újonnan felvett párttagunk több mint fele, 198 fő KISZ- tag és 70 %-a - 138 fő - 30 éven aluli. Közülük 171 főnek egyik ajánlója a KISZ-alapszervezet volt . Minden igazolja, hogy KISZ- szervezeteinkre lehet számitani, komolyan veszik és felelősségteljesen végzik párttagajánló munkájukat. A középiskolai tanulók közül 5 fő tagfelvétel történt, ami nem kielégitő. E területen jelentős tartalékaink vannak. Középiskolai pártszervezeteinknek nagyobb bizalommal és bátrabban kell törekedniük a helyzet megváltoztatására. Az előrelépés érdekében szükséges lenne a Pedagógus KISZ Bizottság bevonására is e munkafolyamatba . A Főiskolai hallgatók között elért eredmény (25 fő) jónak értékelhető, az e területen dolgozó pár tszervezetek eredményes munkáját igazolja. Külön elismerés illeti a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pártszervezetének tagfelvételi tevékenységét. A pedagógusok közül felvett 28 fő párttag szintén jó eredmény. Körükben a pártépitési munka javult, ezért sokat tett a Pedagógus Pártbizottság. E területen változatlanul a minőségi követelmények emelése a fontos. A nők felvételének alakulásával elégedettek lehetünk. Létszámuk és arányuk meghaladja a tervezettet. Közülük 180 fő tagfelvétel történt, a felvettek közötti arányuk 47,2 %-os. Ez mutatja, sokirányú leterheltségük mellett is (család, háztartás, stb.)