Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1985-02-21

egyező. Az országgyűlési képviselő jelöltek és a tanácstagnak jelöl­tek előzetes kiválasztásában a pártbizottságnak kezdeményező szerepet kell betölteni®. Ezért kértünk és kaptunk javaslatokat a kerület jelentősebb intézményeitől, vállalataitól olyan sze­mélyekre, akik alkalmasak képviselő, illetve tanácstagi jelö­lésre . Országgyűlési képviselők közül három fő (Méhes Lajos, Gajdos Ferenc, Huj bért Márta), akik munkájukkal bizonyították alkalmasságukat, e ciklusban és továbbra is vállalják a meg­bízatást, igy ismételten jelöljük. Tanácstagok közül pedig 72 fő. A Budapesti Pártbizottság felé előzetes javaslatot tettünk LO fő személyében országgyűlési képviselőre. Körülbelül 90 uj tanácstag jelöltre van szükségünk a kettős jelölések megtételéhez, még pedig úgy, hogy az uj jelöltek: a lakosság (körzetek), a társszervek, munkahelyek javaslatai­ból kerüljenek ki. A párok összeállításánál azonos paraméterekre kell törekedni. Növelni kell a munkások a fiatalok ai’ányát a testületben. Nagyon nehéz lesz az egészséges arányt összeállítani. Kellene most nekünk! fizikai nő 45 9 fizikai férfi 20 és 35 év alatti 30 fő. A párttagok aránya az 50 %-ot ne haladja meg. A párttag tanács­tag jelölteknél a PVB előzetesen állást kell hogy foglaljon. Felül kell vizsgálni a lakóbizottságok helyzetét is és ahol szükséges az ujjáválasztást, kiegészítéseket el kell végezni. Változtatni kell azon a felfogáson, hogy a tanácstagok pa­­szaügyek intézői legyenek. A testületi munkát kell erősíteni, érdemi jellegét növelni. Ehhez viszont aktivan politizáló tanácstagokra van szükség. A feladatterv összeállításánál felhasználtuk a dokumentumokat és a Budapesti Pártbizottság anyagát. A PVB ülésre Zathureczky Tibor elvtárs a BPB képviseletében vett volna részt, de je­lezte, hggy más kerületbe megy, mert az előterjesztésünket jó­nak tartja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom