Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-09-06
4. politikai fejezetet kellene a legkésőbbi időpontben elkészíteni, megvárva a januári szabályzó változást. A várospolitikai fejezet nem szűkíthető le csak a tanács munkájára. Uevecsei elvtárs: Az elmúlt öt esztendő alatt sok minden történt a kerületben, ezt a fejlődést be kell mutatni, mert ezekben a kérdésekben a pártbizottság kezdeményező volt, pl: Szövetkezeti és Pedagógus pártbizottságok létrehozása, stb. Erősödött az emberi kapcsolat szerepe, a pártvezető szerepe, az alapszervezetek taggyűlései tartalmasabb lett, ami elősegitette a párttagok aktivizálását. Ki kell emelni a lakosság összefogását, melyet a kerület szépítésében végzett. dr. Iloll elvtárs: Az elmúlt öt esztendő nehéz volt, de ebben az időszakban is a kerület sok eredményt ért le, amit feltétlen be kell mutatni. Szabó elvtárs: A fő hangsúlyt kell kapnia a beszámolóban, hogy a követelmények változásához hogyan tudtunk igazódni, milyen hatást gyakoroltunk a külvilágra, hogyan használtuk ki a lehetőségeinket, amivel a jövőnket tovább lehet fejleszteni. A vizsgálódást rétegek szerint kell végezni. Külön kell szólni a fiatalok, nők és a nyugdíjasok helyzetéről. A gazdasági épitő munka kerületén a legkézenfogható, mérhető változásokat be kell mutatni, egy - egy vállalat eredményein keresztül. \ '' Farkasné elvtársnő: Sajnos az utóbbi időben tapasztalható, a párthoz fűződő kapcsolat lazulása. Minden rétegen belül található • í L j