Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-08-09
Ezekről a kérdésekről, minősítésekről részletesebben szólunk a jövőheti titkári értekezleten, ahol az egyik napirend a II. félévi tervező munkával kapcsolatos pártszervezeti feladatok lesznek. Fő hangsúllyal a XIII. kongresszusra való felkészülés és az azt megelőző beszámolók és választások politikai, szervezeti élőkészitésére. A PVB II. Félévi üléstervet a KB 1983. áprilisi határozata, a BPB munkatervi állásfoglalása és a saját PB-nk éves programja alapján állítottuk össze. A II. Féléves munkában kiemelt figyelmet fordítunk a kongresszusra való felkészülésre, valamint a kerületi pártértekezlet előkészítéséből adódó tjennivalókra . Javaslattal élünk a PB felé, hogy a szükséges időpontban tárgyalja meg a pártértekezlet szervezeti, politikai előkészítésének kerületi feladatait, a pártértekezleti beszámoló vázlatát, a hatáskörbe tartozó személyi és káderkérdéseket, valamint / véglegesítse a PB beszámolóját a pártértekezlet előtt. a február közepe után jelzett napirendeknél a Felelősök és az előadók nem a beirt nevek,hanem a viselt funkciók. A PB mellett működő munkabizottságok programjait is úgy kell, ha szükséges, módosítani, hogy a tárgyalt témái az ötéves munka értékelését segítse elő. A PVB a II. féléves ülés tervét - a mellékelt módosításokkal elfogad ta.