Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-06-07

Az állami ifjúsági munka tartalmi részét illetően meg­lepetésként hatott, hogy az Állami Ifjúsági Bizottság - j oq­­kör és egyéb feltételek híján - nem tud megfelelően résztvenni azokban a munkálatokban,amiért e testületet megalakították. Az Állami Ifjúsági Bizottság szerepének jelentősége megkíván­ná az érdemi munkavégzéshez szükséges feltételek biztosítását. III. Az észrevételeket, javaslatokat összegezve megállapítha­tó, hogy az aktívák elérték céljukat. A vitákban résztvevők időszerűnek tartották, hogy a párt átfogóan foglalkozik az ifjúság helyzetével, problémáival. Ismételten bizonyságot nyert, hogy a közös eszmecseréknek a vitán keresztül szemléletformáló jelentősége van. Mindamellett, hogy bizonyos területeket érintően véle­ménykülönbségek vannak, általános megállapításként rögzíthető, hogy a vitaanyag elemző módon, a valóságos helyzetnek megfele­lően az ifjúságpolitika súlyponti kérdéseit taglalja. Igen jó visszhangot váltott ki a nyílt, őszinte hangvétel, az a kritikus, önkritikus megközelítés, ami a párt munkastílu­sát jellemzi. Szintén általános vélemény, hogy a megjelölt feladatok megfelelő politikai programot tükröznek, de ezzel szorosan össze függ a konkrét végrehajtás iránti igény is. A jélentést összeállította: /'Á’S-’X- / Csurgal Pál politikai munkatárs

Next

/
Oldalképek
Tartalom