Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1984-05-17

a vgmk-k számát, valamint az itt dolgozók létszámát mintegy 30 %-kal kivánják növelni. A vállalatok egynegyede a vgmk fejlesztését nem tervezi. Elgondolkodtató, hogy a Központi Bizottság 1984. IV. 17-i üléséről kiadott közlemény, valamint Havasi elvtársnak a Gazdaságirányítás tovább fejlesztése c. a Népszabadság 1984. IV. 30-i számában megjelent cikke egy mondattal sem emliti a vgmk-k helyzetét és perspektíváját. Véleményünk szerint - egyelőre - a vgmk-k működését szigorításokkal engedélyezik. II. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek kerületben működő melléküzemágai, szakcsoportjai A kerületben működő TSZ melléküzemágak, szakcsoportok, társulások nagyságrendje, létszáma és egyéb jellemzői teljeskörüen nem pontosithatók. A felmérést csak hiányo­san tudtuk elvégezni, mert a tanács nyilvántartásai nem tükrözik a valóságot. Ennek oka az, hogy a TSZ-ek bejelen­tik megalakulásukat, azonban ha a melléküzemágat, vagy szakcsoportot megszüntetik, telephelyüket áthelyezik, akkor azt nem közlik a tanáccsal. 28 melléküzemágtól és 11 szakcsoporttól, ill. társulástól kértünk információt. 9 visszaérkezett, mint ismeretlen, 4 melléküzemágtól és 7 szakcsoporttól, társulástól kaptunk tájékoztatást. A többi annak ellenére, hogy a kerületi párt bizottság titkára és a taaács elnökhelyettese irta alá az adatkérő levelet, válaszra azt nem méltatta. A melléküzemágak és szakcsoportok tevékenysége döntően ipari és épitőipari szolgáltatással kapcsolatos. Felújítá­sokat, karbantartásokat végeznek, kisebb mértékben készter­méket is előállítanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom