Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-01-12
3. 1. napirendi pont Szóbeli kiegészítést tesz: Dr.Hipp elvtárs: Szóbeli kiegészítésemben néhány, az anyag megírása óta rendelkezésre álló számadat segítségével szeretném jellemezni az 1983. évi tevékenységünket és itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy I v 1 a főkapitány elvtárs előzetes írásos észrevételeire is jelentést tegyek. Tehát az elmúlt évről, egy biztos nem volt könnyű év, mint ezt majd a számok is illusztrálják. Központi, hiteles, gépiadatok még nein állnak rendelkezésre, annyi azonban már biztos, hogy a bűnügyi ügyforgalmunk, tehát a feljelentések száma az előző évihez képest eddig még nem tapasztalat mértékben, több, mint 27 %-kal nőtt. Miből adódik az emelkedés:-lényegesen több volt a vagyon elleni bűncselekmény - közte az alkalmi, úgynevezett egyszerű lopás /önkiszolgáló bolti, ami az előző évhez képest megduplázódott, az autólopás- feltörés - tovább szaporodtak az elsősorban társadalmi tulajdont károsító betörések, lopások, Emelkedett a rablás, garázdaság, erőszakos közösülés és főként a súlyos testi sértések száma;- több volt a közlekedési vétség, elsősorban az ittas vezetés. Elenyésző számú az állam elleni bűncselekmény, főként ittas állapotban tett szóbeli, rendszerellenes kijelentés volt az elkövetési mód. Az emelkedés oka: könnyű lenne egy mondattal elintézni, már minthogy az állampolgári fegyelem lazulása.,Ennél azonban sokkal összetettebb, bonyolultabb a kérdés, A megnövekedett, olykor túlzott igényeket soká; illegális módon próbálják kielégíteni /ehhez akad elég kínálkozó, csábitó alkalom/, sok helyütt nem V megfelelő a vagyon védelem, az őrzésbiztonság, problémák vannak a, nevelési rendszerben, a közlekedési morálban, az emberek közötti érintkezés módjában, nem tudunk előrelépni az alkoholizmus elleni harban és folytathatnám a sort. De a kerületi kapitányságnak itt most a saját felelősségét kell vizsgálni. Azt hiszem, az anyagból kitűnik, mi sem vagyunk elégedettek megelőző munkánkkal, sok esetben jogos a bennünket ért kritika, nem vagyunk mindig mindenütt ott, ahol lennünk kellene.