Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-03-22
A vállalatok a jövedelmezőségeik dinamikus növelését tervezik. Kivételt képez az LPPA, mely nyereség csökkentést tervez, ezzel együtt csökkenő jövedelmezőséget. A vállalatok egységnyi eszközállományukkal és bérköltségükkel több nyereséget terveznek realizálni, mint a korábbi évben. A 40 órás munkahét bevezetését a hét vállalat az első negyedév végéig megvalósítja. A unkaidő kiesést a vállalatok hatékonyabb működésűkkel, m- és munkaszervezésekkel önerőből oldják meg, állapítható, hogy a vállalatok 1984. évi terveikben figye.be veszik a népgazdasági követelményeket, célként terveikben irányozzák elő a hatékonyabb gazdálkodás feladatait. 4./ A pártszervezetek 1984* évi gazdaságpolitikai célkitűzései A pártszervezetek politikai munkájuk középpontjába ez évben is a gazdasági munkát irányitó, ellenőrző, illetve a termelést segitő tevékenységet állították. A vállalati célkitűzéseket ismerik, azok kimunkálásában résztvettek. Támogatják az alternatív tervezést, még akkor is, ha igy több a bizonytalansági tényező a számukra. Az éves vállalati terveket megvitatták, azokat reálisnak, teljesíthetőnek ítélik meg és elfogadják. A főbb gazdaságpolitikai célkitűzéseiket munkaterveikben rögzítették. A súlyponti kérdésekből néhány: Pl: - aktív részvétel, a tervezésben, a döntéshozatali munkában,