Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1984-11-15
- Sokan nem értették a 60-as évek elején, hogy minden centralizáltunk, most sem értik sokan, hogy decentralizálunk. Sok kis üzemet hozunk létre, uj vezetővel, alkalmazotti, adminisztrativ személyzettel. Nem foglalkoznak a mginka és üzemszervezéssel, mert ahol szűk kapacitások vannak ott létrehozzuk a VGM-et. Ez egyszerűbb mint a technológiát módosítani, a gépeket az embereket átszervezni. Nincs megoldva a szervezeti struktúrák változtatása a körülményekhez igazítása. PL: a Danuvia most is ugyanazzal a vezetői, ügyintézői sémával dolgozik, mint mi_ kor még 5000 fős nagy vállalat volt, pedig ma már 3000-rel kevesebb a létszáma. Mafcadt a több mint 10 igazgató és a több mint 60 főosztály, az alkalmazotti létszám is alig csökkent. Átrendeződött a 40 órás munkahéttel a szabadidő, de ma annyi időnk sincs mint mikor 48 órát dolgoztunk. Az uj vállalkozási lehetőségekkel egyre többen élnek, ezért kevesebb idő marad pihenésre, tanulásra, szórakozásra és bem utolsó sorban mozgalmi munkára. Ezeket a kérdéseket kellene a baeszámolóba fe lvetn i• Halász elvtárs: Tekintettel a KB ifjúságpolitikai állásfoglalására, a gazdaságpolitikai résznél foglalkozni kellene a fiatalok pályakezdési, beilleszkedési problémáival, hiszen csökken a dolgozók száma, nincs utánpótlás. Devecsei elvtárs: Szólni kell az elmúlt öt év fejlődéséről, ezzel lesz a beszámoló előremutató, mozgósitó. A VGM-k a vállalatokkal kötnek szerződést, ha szabálytalanság mutatkozik, akkor az a vezető hibája és nem a VGM-ké Igaz az a megá1 lapitás, hogy a teljesitmény és a keretet nincs összhangban egymással.