Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1983-06-30
2 Kórházunknak a bőrgyógyászat kivételével minden osztálya van. Az elmúlt időszakban a Kórház fejlődésében a legfontosabb az onkoradiológiai központ továbbfejlesztése volt. i\z igen tisztelt Végrehajtó Bizottság, valamint a Tanács segítségével sikerült elérnünk egy másik kobald ágyú felépítését és a gyógyítás szolgálatába állítását. Átérezve az építés jelentőségét a kerületi pártbizottság és a tanács összefogta a kerület kivitelezőit. A terveket a VEGYTERV készítette, a generálkivitelező a XIV. kér. Tanács VB. Ut- és Létesitménykarbantartó költségvetési üzeme volt. A generálkivitelező kiváló munkát végzett. Saját ereje kevés volt, igy számos kerületi alvállalkozó vett részt az építési munkában. A legfontosabbakat kiemelve: ÉVISZ, XIV. kér. Építőipari KTSZ, A tervezési munkát teljesen ingyen a VEGYTERV végezte. A harmadik kobaldágyu építkezése folyik, s ha minden jól megy ebben az évben be fog lépni a gyógyító-megelőző tevékenységbe, 1984-ben szeretnénk az onkoradiológiai osztály ágyai számát is jelentősen növelni, hogy a daganatos betegek gyógyítását tovább tudjuk javítani. A tervezett munkák összértéke mintegy 24 millió Ft. Ezt a munkát is a második kobaldágyu mintájára szerveztük. Ugyancsak a kórház fejlődésének egyik fontos állomása volt a felvételi-diagnosztikai osztály megszervezése és üzembeállítása, mely a beteg kórházbakerülésének megjavítását, meggyorsítását volt hivatva szolgálni. Ezzel együtt fejlesztettük az intenzív osztályt is. Ilyen nagyobb tevékenységünk, hogy a járóbetegellátás ügyeleti szolgálatát - amely hétköznapokon éjszaka, ünnepeken, a nap folyamán történik- behoztuk a kórház területére ezzel biztosítva a betegeknek - a konzultatív segítség kihasználásával - magasabb szintű ellátását.