Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-10-08

1 2. Ennek megfelelően fordítanak gondot a határozat végrehajtásá­nak ellenőrzésére. Rendszeresen - évente legalább egyszer -át­fogóan értékelik testületi ülésen / taggyűlésen/ ezirányu te­vékenységüket. Akad ettől eltérő példa is. /BFK/ Általános tapasztalat, hogy az ellenőrzés igen változatos, több formában valósul meg. A leggyakoribb a már említett átfogó ér­tékelés. Ezt tartják a pártszervezetek a leghatásosabbnak, hiszen így egyrészt teljes képet kapnak, másrészt a továbblé­pés - egymással összefüggő - feladatait is konkrétan meg tud­ják jelölni. Többnyire ezzel párhuzamosan gyakorolják a más témájú /pl. egy­­egy terület gazdasági vezetőjének beszámoltatásakor/ előterjesz­tése kben, a kádermunkával összefüggő kérdésekre való kitérést is. Talán ennek is köszönhető, hogy a gazdasági vezetők jelentős része ma már ismeri az ide vonatkozó párthatározatot, ill. kor­mányrendeleteket. A felső vezetők körében ez már szinte "élet­elemükké" vált. Az alkalmazásban viszont nem megy minden zökke­nőmentesen. A legtöbbször tapasztalható - számszerüségét te­kintve azonban nem jellemző - a hatáskör"félre értelmezése." Többnyire egy-két "következetes" gazdasági vezetőről van szó, aki rendszeresen elfelejti kikérni, vagy utólag kéri ki a párt­szervezet véleményét, amikor már nehéz változtatni. Szinte min­den pártszervezet "megdolgozott" azért, hogy ma már a vezetők többsége tiszteletben tartja és biztosítja a hatáskör gyakorlá­sának feltételeit. Akadályként jelentkezik viszont a hatáskörbe vontak igen szé­les köre. Majd minden pártszervezetről elmondható ez. Ezen feltétlen változtatni kell., mert a hatékony foglalkozást gá­tolja. /pl. a Kartográfia alapszervezetének véleményezési lis­táján 50 fő szerepel/. A testületi jog gyakorlásában a forma­litás felülkerekedéséhez vezethet. II. A vezetői tevékenység színvonalában egyértelműen javulás ta­pasztalható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom