Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1981-09-10
Résztvettünk a személyi állomány továbbképzésében, politikai és szakmai nevelésében. Rendszeres és Jó a kapcsolatunk a tanácsi vezetéssel, a tanács különböző osztályaival, valamint a kerületek állami, politikai és társadalmi szervezeteivel. A parancsnokságon az MSZMP. Alapszervezet 18 fővel, és 5 fős vezetőséggel működik. Az Alapszervezet jelentős segítséget nyújt a parancsnokság vezetésének az előttünk álló szakmai és politikai feladatok végrehajtásához, ennek érdekében megfelelően mozgósítja a személyi állományt. A vezetőség képviseletében a titkár rendszeresen résztvesz a különböző értekezleteken, őt minden esetben bevonjuk a parancsnokság munkáját befolyásoló ill. meghíározó döntések meghozatalába. Véleményét nyilvánítja valamennyi személyi kérdésben, részt vesz a különböző minősítésekben. Mindezek mellett az MSZMP. Alapszervezet szervezi a személyi állomány politikai képzését. Az MSZMP. XIV.kér.Bizottsága részéről munkánk végzéséhez a szükséges segítséget, politikai iránymutatást kaptunk. Nagyra értékeljük azt a segítséget, amelyet a PB. a személyi állomány politikai képzéséhez nyújt. Továbbra is igényeljük étí kérjük a PB. segítségét, iránymutatásait munkánk végzéséhez. II. Tűzvédelmi igazgatási tevékenység Munkánkat alapvetően a 3/1980./VIII.30./, valamint a 4/1980. /XI.25./BM.sz.rendeletek alapján végezzük. Nyilvántartásunkban 270 létesítmény szerepel. E létesítményekben a tűzveszélyességi osztályba sorolásuknak megfelelőén félévenként, évenként, és kétévenként tartunk tűzvédelmi hatósági ellenőrzéseket. A tapasztalt hiányosságokat jegyzőkönyvben rögzítjük és intézkedünk azok megszüntetése érdekében. Indokolt esetben a felelős személyek ellen tűzvédelmi szabálysértési eljárást kezdeményezünk. Az elle ző tevékenység mellett megtartjuk a létesítmények ill. a lakosság által kért tűzvédelmi szemléket, kivizsgáljuk a közérdekű bejelentéseket és panaszokat. A hatósági ellenőrzési tevékenységünk során igyekeztünk az ellenőrzések hatékonyságátjfeltáró jellegét, következetességét növelni. A mindenkori tüzkárstatisztika adatait figyelembe véve kiemelten vizsgáltuk cgy-egy részterület - pl. elektromos berendezések helyzete - tűzvédelmi helyzetét. A kiemelt építkezések ellenőrzésénél.a korábbi évek negativ tapasztaltain okulva a használati szabályok betartása mellett, vizsgáltuk az u.n. tűzvédelmi létesítési szabályok érvényre Juttatását is. Ellenőrzéseink során arra törekedtünk, hogy a következetes számonkérés mellett ellenőrzéseink segítőkészek is legyenek, ezen túlmenően mindenkor figyelembe vettük a népgazdasági érdekeket is. Megítélésűnk szerint a hatósági ellenőrzések terén konkrét eredményeket értünk el mind a foltén') jelleg, mind pedig a következetesség torén.