Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-09-10

legyenek kezdeményezők, a bátor, újítók, a társadal­munk építését segítő alkotások motorjai. Munkájukat a pártbizottságnak segítenie kell. Fokozzuk önértékelésük komolyságát. Egyszer - egy­szer annyira ki hangsúlyozzuk e terület sajátos vonásait, az ott dolgozókat úgy minősítjük, hogy joggal vetődik fel az emberben, hogy e művészek, talán "különös anyagból vannak gyúrva?"- A pártmunka irányításában kerüljük a formalizmust, kevesebbet fordítsunk az "önmozgatásra". Az emberi kapcsolatok erősítésének e területen dön­tő szerepe van.- A MAFILM PB-nek mindenekelőtt a művészek közötti munkára kell figyelmét, erejét fordítania. De ez nem jelentheti, hogy közömbös legyen az iránt mibe­kerül a film.Dobban, takarékosabban kell bánni az állam által biztosított százmilliókkal.- Javaslom, hogy a vita alapján dolgozzák ki ajánlásainkat a MAFILM PB számára - egy hónapon belül - s akkor ismertetni kell a kerületi PVB állásfoglalását. A PVB a jelentést az összefoglalóval együtt egyhangúlag elfogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom