Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-08-25

- 5 -az én időmben” kezdetű mondat nemcsak a diákoknál, de a fiatal pedagógusnál is letöri a lelkes szárnya­lást, az ambiciót, a formálódó hivatástudatot. E mun­kát a pedagógus KISZ Bizottsággal, a szakszervezettel együtt közösen végezhetik eredményesen.- A szocialista munkahelyi demokrácia, az iskolai élet demokratizmusának fejlesztése mindenekelőtt a párt feladata. Hosszabb távon iskolánként érdemes áttekin­teni a nevelő testületek részvételét az iskolai munka tervezésében, a cselekvő végrehajtásig. Ez az alapja a diákönkormányzat fejlődésének is.- A nevelő testületek munkafegyelme, etikai állapota ki­elégítő. Ennek tudatában szólni kell a negativ, káros jelenségekről. Ilyenek: - az órára felkészületlen pedagógus,- testi fenyítéssel operáló nevelő - egyedi - eset,- kényelem szeretet, újtól való félelem, el­zárkózás,- "üzemi vakság" a nevelés apró, de jelentős, maradandó pillanatainak elmulasztása,- kétértelmű világnézet, egy az iskolának, a ta­nulóknak, egy pedig saját használatra. Vallásosság, nacionalizmus, stb.- közömbösség, világnézeti kérdésekben az isko­lában nincs hitoktatás, a templomban folyó hit­élet hatása egyes gyerekekre: "az ellensúlyozás", "miért a pedagógus feladata",- egyes szülőket / nem kicsi a létszámuk / nehéz helyzet elé állitó, lélektanilag kierőszakolt, erőnfelüli ajándék igénye, elvárása. Ebben nem egyszer hibás a szülői munkaközösség is,

Next

/
Oldalképek
Tartalom