Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1981-08-13
"I- lo Annak előrebocsátásával, hogy a termékszerkezetváltás országos és tartós feladat, módszereinek és ösztönzőinek a központi szerveknél is jelentősen tovább kell még fejlődniük és ennek hiányát a vállalatok is érzik. Megállapítható, hogy a szemlélet a vállalatoknál lényegesen javult, noha a saját lehetőségek feltárása és a tartalékok mozgósítása még csak a kezdeti lépéseknél tart. Annak ellenére, hogy a termékszerkezetváltáshoz külső erőforrásokat is igénybe lehet venni / információ, szerződéses fejlesztés, bankhitel, társulás, állami támogatás /, döntő a saját felkészülés: információban, káderekben, minőség ellenőrzésben, értékesítésben, szervezésben, technológizálásban, képzésben, ösztönzésben. Mindegyik területen sok még a feltáratlan és nem mozgósított tartalék és ezért a vállalatoknál is sok még a tennivaló, aminek kezdeményezése és cselekvéssé formálása elsősorban a gazdasági vezetők feladata / és egyben vezetési színvonaluk fontos mércéje /, a végzett munka kritikája és ezen keresztül a megismerés. elősegíti a dolgozók mozgósítását a feladatokra, amiben jelentős szerepe van a társadalmi szerveknek, elsősorban a párt helyi vezető testületéinek. A vállalatok is elősegíthetik, hogy a termékszerkezetváltás ágazati koncepciói kialakuljanak azzal, hogy a felügyeleti és a funkcionális országos szervek, valamint a tudományos és szakmai fórumok / MTA, MTESZ / koncepcionális munkájában szakembereikkel résztvesznek és saját elképzeléseiket e szervekkel konzultálják.