Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1981-06-04

3 2, napirendi pont Dr, Nagyné elvtársnő: Pártunk központi bizottsága 1980. október 16-án széleskörű előkészítő munkára alapozva a tagdíjfizetés terén szerzett eddigi tapasztalatokat, valamint resszusi vitában elhangzott ve olyan határozatot hozott díjfizetés bevált elemeit a a tagdíjösszegét biztosítja igazodjon a keresetekhez, dij alapot, vezetőség jogkörét és felelősségét, hozzájárul, hogy a tagdíjjal kapcsolatos tevékenység a pártmunka még szervezeebb részévé váljék. A határozat levétélének folyamata: a BPB a kerületi pártbizottságok PTO-s éitkárai, gazdasági alosztály­vezetői számára együttesen tartott eligazítást a további munkához írásos anyagot bocsájtott rendelkezésünkre. Pártbizottságunk a határozat ismertetési munkájában mindenekelőtt első szepontja volt a tagdíjfizetési kötelezettség elvi, súlyozása létén , tényénél fogva konzultációs jelle'gü volt és gazdasági értekezleten, melyen részt vett a BPB képviselője Itt a felmerülő kérdések megválaszolásra kerültek, a pártszervezetek 1981. március végéig eredményesen elvégezték az MSZMP KB 1980. ölet. 16-i határozatából adódó feladatokat a párttagokkal folytatott személyes beszélgetéseket követően, velük egyetértésben megálla­pították a tagdijak összegét a taggyűléseken jóvá­hagyták az uj besorolásokat. A tagdijat a körzeti párt­tagok febröiár 1-től az aktív dolgozó Xpárttagok áp­rilis 1-től ennek megfelelően. A határozatot a párttagság nagy várakozással és el­ismeréssel fogadta. Általános az a vélemény, hogy a tagdíjfizetéssel kapcsolatban tett észrevételeket a az uj határozat megszünteti a tagdijmunkában korábban tapasztalt feszültségeket, hogy a továbbra is megmaradtak Azonosultak a határozat t a kong­­észrevételeket mérlegel­­hogy: megőrizve a tag­párttagok zöménél mérsékli hocfy a tagdíj jobban egyértelműbbé teszi a tag­növeli a taggyűlés az alapszervezeti politikai jelentőségének a kihang- A határozatot ismertettük titkári értekez­­szervezőtitkári értekezletené mely csoport KB figyelembe vette, Egyetértést váltott ki, a tagdíjfizetés bevált elemei elvével, mely szerint a rendszeres tagdíjfizetés továbbra is a párttagság egyik feltétel^, kifejezője a párthoz fűződő szervezeti kapcsolatnak és a párt­fegyelemnek minden párttag részére a párttagsággal együtt járu önként vállalt anyagi kötelezettséget je lent. Sokak szerint vételt. Megelégedéssel vették tudomásul a nyugdíjjá­­rulék figyelmen kívül hagyását a különböző pétlél<ok a tagdíj alapbői való kivonását. A párttagok a bizalom kifejezésének tekintik a keresetek önkéntes bevallá­sának lehetőségét, bár több helyen a kereseti össze­tevők sokrétűsége a tagdíjalapok bonyolultsága miatt kértek és megszavazták a bérelszámolás segítségét , Több helyen igényelik, hogy a taggyűléseken gyakrab­a határozat elősegíti a munkásfel a bérelszámolás segítségét. u

Next

/
Oldalképek
Tartalom