Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1979-07-19
e területen, még akkor is ha ez nem tükröződik megfelelően a népgazdaságban, úgy mint ahogyan azt elvárnák. DH mozgalomnál probléma: nem kapcsolódik megfelelően a munka- és üzemszervezéshez. Az előző évekhez viszonyítva az anyagkészletek is csökkentek a vállalatoknál. A gondok jelzése a felsőbb szervek felé szükséges. összefoglaló: Balázs elvtárs:- A PVB az Írásos előterjesztést elfogadta azzal, hogy a GPB a PVB munkatervében foglaltaknak megfelelően készítette el. Ami ugyan széles területet ölel át, kissé általános szinten, de erről nem aGPB tehet. A jövőben a PVB állásfoglalása szerint vagy egy-egy üzemet kell a munka- és üzemszervezésről beszámoltatni, vagy egy szükebb témát több vállalat esetében elemezni, értékelni.- Munkaerőgazdálkodás hatékonyságának növelését - ahogyan ezt a pártbizottság ülésén is elhangzott - nem a győri példa lemásolásával, alkalmazásával kell a kerületben követni. Más utón járva, más lehetőséget keresve,de minden képpen szükséges a kerületben is a munkaerőgazdálkodás erősíteni. Tervezzük és nyilván a közeljövőben a kommunista gazdasági vezetőkkel - kötetlenül - beszélgessünk a hatékonyságot a minőséget javító vállalati, kerületi kezdeményezés lehetőségeiről. A PVB viszont nem válalkozhat arra, hogy minden egyes vállalat számára - úgynevezett sémát, formulát határozzon meg, szükség van a vállalati pártszervezet, a helyi gazdasági vezetés önértékelésére, kezdeményezésére is. A PVB több alkalommal - valóban - kifogásolta azt, hogy a munkaerőgazdálkodás hatékonyságénak javítása érdekébon vállalataink nem léptek kellő ütemben előre. A PVB ezt a megállapaitását változatlanul aktuálisnak tartja azzal, hogy elismeri a különböző vállalatoknál vannak - pl: Danuvia - koncepciónális elképzelések a kérdés megoldására. Itt a gyakorlati bevezetést sürgeti a PVB.- A hozzászólásokban elhangzott észrevételek közül néhánnyal szükséges foglalkozni, úgy tűnik, hogy megközelítésében a kérdés nem eléggé világos. A PVB azzal ért egyet, hogy a munka- és üzemszervezés lehetőségét tömegmozgalommá kell változtatni, tömegbá-