Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1978-02-16
7 A KISZ oktatásnak nem célja a klasszikusok oktatása. Ez a gyakorlati életre nagyon kihat, Ugyanesak nincs marxista oktatás a szakmunkásképző iskolákban. A propagandisták sem rendelkeznek megfelelően marxista alapképzettséggel. A középiskolák tanulóinál is hiányos a marxista képzettség. A kerületben 17 klub - vállalati - működik, sajnos kevésnek van működési engedélye. Ezért a tanács nem tudja megfelelően irányítani. A bejáró dolgozókkal sem a lakóhelye, sem a vállalat ahol dolgozik nem foglalkozik. Meg kell keresünk a lakóhelyi tömeg- és társadalmi szervek vezetőit és koordinálni a velük való foglalkozást. A fiatalok a családalapitás időszakában inkább vállalnak túlórát, mint politikai képzésre, stb. járnak vagy vállalnak. Ezt azonban meg lehet érteni. A pályaválasztással kapcsolatban: javasolom, hogy olyan tanulókat vigyenek a különböző vállalatokhoz gyárlátogatásra, ami érdekli őket, erre a szülőket is meg kell hivni. így a szülők is kainak egy tájékoztatást arról, hogy milyen fejlődési lehetőség van az adott válhatnál a gyermeke számára. Petlyánszkyné elvtársnő: A könnyűipar területén bevezetésre kerül - miniszteri utasításra - pl: a varrónői szakmunkásképzés 3 éves lehz. Véleményem szerint ez nem biztosítja a szakmunkás utánpótlást az üzemekben. Pataki elvtárs:- A Budapesti Pártbizottság megtárgyalta és elfogadta az 1978. évi munkaprogramját, melyben szerepel a budapesti ifjúság helyzetének megvizsgálása. Ezt két okból teszi: - készülünk a XII. kongresszusra; fontos társadalmi rétegünk az ifjúság. Ezért mélyreható réget vizsgálatot folytatunk. Az anyaggal kapcéolatban javaslom:-az itt elhangzottak arra törekedtek, hogy a valósághoz hu jelentés még valósabb legyen.-a jelentést differenciálni kell, az általánosított részeket meg kell határozni.- az adatokat mellékletben kell fel tüntetni.- á bevezetőben meg kell határozni a főbb gondolatokat, ugyanakkor tömöríteni és bővíteni szükséges.- úgy kell árnyalni a jelentést, hogy az arétegviszonyokat bemutassa.- az arányokon változtatást javaslok, pl: azl. fejezetet szűkíteni kell a II. fejezetet bővíteni.- jelezni kell a^felsőbb szervek felé pl: nem megfelelő a szakmunkásképző intézetekben a világnézeti oktatás, nevelés, a pálya kezdő fiatalok problémája, stb.- A nevelési tevékenységünk egyik egyengélye, hogy csak az értelmi oldalára összpontosítjuk a figyelmet és nem az érzemli oldalára. (J