Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1978-02-16
4 Javaslom példával alátámasztani azokat a megállapításokat, melyek ellent1 mondás osak, mint pl: a KISZ fiatalok olyan társadalmi munkát végeznek, melyért az idősebbeknek fizetnek, ,vagy nem végzik el a vállalat társadalmi munkát /ÉPFA/;36-os Szakmunkásképző Intézet 3. évesek KISZ alapszervezete szerződésben van a tanáccsal a várospolitikai tervek végrehajtását segítik elő. A 3o éven aluliak világnézeti nevelésével kapcsolatban: még a szülői kötődés alatt állnak /pl: hittanra járás, válási szertartáson való részvétel/. Az Ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalataiban probléma: jogok és kötelességek arányának nem megfelelő alakulása. Itt együttes politikai munkára \a n szükség. A kampánymunkákat szívesebbenvállalják, mint a folyamatost. A fiatalok lakásproblémái helytállóak. 1977-ben. Io7oo lakásigénylés volt a tanácsnál, ebből kielégítettünk 600 igényt, 1978-ban 119oo az igénylők száma. A kategóriára vonatkozó rendelet elavult. A BPVB elé kerülő anyagnál csökkenteni kell a szóvirágokat. Háziinger elvtárs: Az anyagot én is jónak tartom, tükrözi a valós helyzetet.- Az ifjúsági törvény végrehajtását a gazdasági vezetés vezérigazgatóiutasitásaal segítette. Fejlődött az ifjúság eszmei-politikai nevelése, mely visszahatót a termelés segítésére, a munkaversenyfelajánlásokra, a munkafegyelem megszilárdítására. Ebből következik, hogy a jogok és kötelességek arányánál a kötelességek kerültek előtérbe. A BPVB elé kerülő jelentésben szólni kell a Zuglói Ifjúsági napok rendezéséről, és a vállalati ifjúsági napok szervezéséről is. Igaz, hogy a fiatalok türelmetlenek, az általuk megfogalmazásra, javaslatokra érdemi választ várnak. A fiatalok aktivitásához szükség van a sikerélményre. A szakmunkások beilleszkedését gátolja a bérezésük,amely ugyanakkor kihat a fluktuációra is. Kettler elvtárs: A jelentéssel egyetértek. A meggyőződés a tudás alapja. A tudással nincs is baj, a baj ott van, hogy ez nem adja a meggyőződést* A fiatalokat nagyon nehéz bevonni a vezetésbe. Szívesebben vállalnak olyan munkát, ahol íróasztal mellé kerülnek. Nem szívesen vállalják a termelés irányifását. Probléma van abban is, hogy nincs meg a kellő emberismeretük. Nem ismerik el ha hibáztak.