Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1978-12-07
- 6 -hajtás során ellenőrző, mozgósító erőt is jelent. A tömegkapcsolatok folyamatos biztosításában, a pártépitési és káderpolitikai tervek végrehajtásában, a politikai nevelő munkában a tömegszervezetek szerepe nőtt. A pártszervezetek tevékenységét a pártonkivüliek többsége kedvezőnek tartja, amit bizonyít a párttagnak jelentkezők nagy száma is. A kerületi pártbizottság irányitó munkáját a pártszervezetek kielégítőnek tartják. Biztosítva látják a rétegpolitikai szempontok figyelembevételét, a speciális feladatok kijelölését. Sajátos problémáik megvitatására is van lehetőség. Kisebb létszámú pártszervezetek esetében felmerült az a kritika, mely szerint a nagyobb pártszervezetekre nagyobb erőket koncentrálnak. A kutatók szervezett politikai továbbképzéséhez nagy segítséget kaptak, az önálló tanulási forma kerületi szintű bevezetésével, III. Következtetések: Összegezve megállaptiható, hogy a tudományos intézetekben folyó politikai munka a párthatározatoknak megfelelően történik, amit bizonyít, hogy:- A párt politikai irányvonalával általában, adott az egyetértés. A marxizmustól idegen nézetek nyíltan nem jelentkeznek, elszigetelődtek. 4