Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1977-02-03
Az MSZMP Központi Bizottság útmutatója és a Budapesti feladatok meghatározása szerint a párt vagyontárgyainak 1976. III.31-i állapot szerinti teljes körű,tételes leltározása megtörtént. Részt vették: e munkában a körzeti párttitkár és gazdasági felelős elvtársak, illetve a pártbizottság leltárfelvételében a Budapesti Pártgazdasági Osztály munkatársa. Az összesítéseket és a szöveges indokolást határidőre elkészítettük. Röviden elmondható, hogy az előző 1971. évi leltárkészletekhez viszonyítva, berendezés és felszerelés ellátottságunk jelentősen javult, elsősorban a körzeti pártszervezetekben. VI. Lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk az apparátus dolgozóiról fokozottan gondoskodni. A pártbizottság székházában végzett felújítások eredményeként javultak a munkavégzés feltételei. Az üzemi étkeztetés közmegelégedésre megoldott. A kulturális költségkeret terhére az 5o., 55. éves születésnapokról, apparátusból történt eltávozókról, újszülöttek névadójáról megemlékeztünk. 1976-ban az apparátusból 15 család /házaspárt + gyermek/, 2 felnőtt dolgozó és Balatonöszödön 4 gyermek üdült. Egy házaspár /üzemei PB titkár/ Csehszlovákiai párt-csereüdülésen vett részt. Társadalmi munkatársaink közül 3 házaspárt és 2 egyedülálló elvtársat tudtunk üdüléssel jutalmazni. Pártkeretből 5 elvtárs vásárolt kedvezményes feltételekkel személygépkocsit. A végzett munka elismerését jelentette, hogy az apparátusból 3 fő kormánykitüntetésben, 2 fő "Kiváló Dolgozó" kitüntetésben és 2 fő technikai dolgozó "lo éves törzs-