Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1977-04-28

10. Nagy tartalékok vannak a középiskolák, főiskolák fiataljai között. Fel kell hivni a párttitkár elvtársak figyelmét, hogy a jól dolgozó tanulók köréből neveljenek párttagokat. Ha ki kerülnek az iskolából,kísérőlevelet lehetne küldeni, hogy számíthatnak rájuk, mint leendő párttagra. dr. Vasaké elvtárs: Én véleményem is az, hogy a pártfipitési munkánkat befolyásolja a munkások közérzete. En is egyetértek azzal, hogy a KB ezirányu határozatát újból fel kell frissíteni, megvizsgálni a kerületben lévő helyzetüket és a vizsgálat alapján meghatározni gi további feladatainkat.- Ugyancsak egyetértek azzal, hogy a középiskolák, főiskolák hallgatói között nagyon sok tartalék van, melyet ki kell aknázni. Kottler elvtárs:- A szocializmusban a munkásoknak nagyobb a perspek­tívája, mégis nagyon nehezen kérik felvételüket a pártba. Ugyérzem, hogy a párttaggá nevelő munká­ból hiányzik az érzelem. Ezért a pártmozgalómban részt vevő elvtársak felelősségérzetét növelni kell. Mostanában nem lehet olyanról hallani, hogy a kommu­nista vezető párttagnak ajánljana. A párttagot nem befolyásolhat semilyen nehéz helyzet, mert akkor még keménnyebben kell dolgoznia. Lugosy elvtárs:- 1972. óta a tagfelvételi munkában fontális változás történt.- A ' tagkönyvcsere során a pártból kikerültek többsége munkás.- Kerületi vonatkozásban a tagfelvételi arányban 1975- 1976. között - romlás következett be. A tagfelvételi, taggánevelési tervekben szükséges a szemléletbeli egység. A tagfelvételi munka levi­­telénél fel kell hivni a figyelmet a politikai eszközökkel kell foglalkozni a taggáneveléssel. Fontos, hogy a jelöltek résztvegyenek politikai oktatásban és társadalmi megbízatással legyenek ellátva. Továbbra is a nagyüzemek a bázisok a párttaggá nevelés tervezésénél. Ezért fel kell térképezni a fehér foltokat, pl: szövetkezetek, kereskedelem területe. A követelmények állításánál fontos a differenciálás és az alapkövetelmény kérdése^ng-uj-tációs..- Mivel a rendszer nem rég§n funkciónál ezért szükséges lenne az összehívásukra, ahol a feladataikat megbeszélnék felük. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom