Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1976-11-11
7 n intenzitásának növelését. Javasoljuk a két vállalat pártbizottságának: uj cselekvési programot ne készítsenek; vizsgálják felül a végrehajtás eddigi állását és ennek alapján határozzák meg a további feladatokat. Ugyanakkor nézzék meg, hogy az alsó és közép, valamint felső vezetés hogyan teljesítette a cselekvési programból adódó feladataikat. Ennek alapján erősítsék meg, vagy marasztalják el őket. Továbbra is fordítsanak nagy gondot a költség szint csökkentésére. Mindkét vállalatnál eredményesen dolgoztak a határozat végrehajtásán, de ezzel a határozat végrehajtása még nem történt meg. Reagálás a vitára nem volt. Összefoglaló: Szkokán elvtárs: Mindkét üzemben számot;tevően^avült az üzemszervezési munka. Annak ellenére'elismerésre méltó, hogyjmég ma sem vált még a szervezőmunka a vezetői tevékenység integráns részévé.- A szervező munka minőségét - helyesen - nem azon keresztül kell mérni, hogy pl. mennyien dolgoznak a szervezési osztályon, csoportban; mennyi tanulmányt írtak, s hasonló formális jegyein keresztül. Kritériuma: mennyire folyamatos a termelés,, a jó minőségű áru ütemes kibocsájtása, milyen eredménnyel dolgoznak. Ezen keresztül kell megítélni az üzemekben folyó tevékenységet.- Kerületben fel kell lépni az olyan üzemi vezetők ellen, akik problémáik okaiban mindig a felső vezetés hibáit látják. A vezetők sem lehetnek mentesek kritikai vélemények ellen, de ha az üzemi vezetésben e fajta birálgatás szemléletté válik akkor fékezi a belső problémák megoldását.- Két üzemben tapasztalt helyes munkaszervezési intézkedéseket, eredményeket más üzemekben hasznosítanunk kell, /csoportos titkárin/ A VB egyhangúlag elfogadta a beterjesztett jelentést az összefoglalóval együtt. 2. napirendi pont Szóbelikiegészités: Oláhné elvtársnő: Az iskolai pártszervezetekre, tevékenységük segítésé-