Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1976-05-28

o A párttagság teljes körű, különböző módszerekkel történő tá­jékoztatása az eddigiek szerint meghozta eredményét, többsé­gükben megértették a beszélgetés célját, a feladni politikai jelentőségét. Természetesen - a legjobbnak vélt felkészítés ellenére is - akadnak párttagok, akik nem ismerték fel azt, A munkahelyi közösségekben, szocialista brigádokban a párt­tagok és a párton kivüliek egyaránt,nap mint nap beszélnek a tagkönyvcseréről. Többször elhangzott, hogy ezeket a sze­mélyes beszélgetéseket a Központi Bizottság határozata nél­kül is rendszeresen kellett volna csinálni. Miért is vártunk eddig? A párton kivüliek érdeklődése pedig azt az előzetes vélemé­nyünket igazolja, hogy a tagkönyvcsere nem kizárólag a párt belső ügye, Neheziti munkánkat a változó munkahelyen, a több műszakban dolgozó, a vidékről bejáró párttagok nagy száma és a ránk jellemző területi szétszórtság. Rendkívül széles skálán mo­zog a tagság általános és politikai műveltsége, szaktudása, életmódja, érdeklődési köre, felfogása. Ebből a heterogén Összetételből következően a beszélgetések tapasztalatai is sokrétűek. . Az egyéni beszélgetések mind a 18 alapszervezetben az ütem­tervnek megfelelően kezdődtek, Jelentésünk készítéséig túl­nyomó részben a választott vezetőkkel és az aktivistákkal történt meg a beszélgetés, Ez egyben azt is jelenti, hogy tapasztalataink talán nem lesznek a későbbiek folyamán eny­­nyire pozitívak. Május 5-ig a 804 kommunistából 414 elvtárssal beszélgqt­­tü n k , A párttagok izgalommal ér örömmel varjúk a beszélgetéseket. Felkészülten, sokan előre elkészített jegyzettel érkeznek, A hangulat - egy—két kivétellel - őszinte, elvtársias. Nem várják az elvtársak "a világ megváltását", de bírálataikra, panaszaikra orvoslást igen. Azt remélik, hogy az elhangzott közösségi vagy egyéni gondok megoldást nyernek, A beszélgetések légkörét néhány példával próbáljuk érzékel­tetni : Az ár- és bérpolitikai kérdésekkel kapcsolatban többen el­mondták, hogy az áremelés érzékenyen érintett mindannyiun­kat, Szükségességét azonban megértik, mert: "ha félórát lógtunk, márpedig lógtunk munkaidőben, akkor mi is előidé­zői vagyunk" - mondtak, "A gazdaságpolitikai intézkedéseket helyesnek tartom mond­ta egy fiatal, gyermekgondozási szabadságról visszatért elvtársnő, "Fegyelmezetlenek, tunyák voltunk mi is. Azt tar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom