Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1974-02-08

2- segí tsék a várospolitikai feladatok kialakítását, vegyenek részt nef'való sí tágakban. Fejlesszék együttműködésüket az illetékes tanácsi szervekkel, a tanácstagokkal, lakóbizott­ság okkal ;- vegyenek részt az országgyűlési képviselői és tanácstagi választások politikai, szervezeti előkészítésében és lebo­nyolításában;- hangolják össze, segítsék területükön a tömegszervezeti és tömegmozgalmi aktivisták munkáját. A jelentés a lakóterületi pártszervezetek széleskörű tevékeny­ségének jelenleg csak a várospolitikai részével foglalkozik elemezve a korábbi erre vonatkozó PB, határozat végrehajtá­sának helyzetét, A Kerületi Párt- Végrehajtóbizottság 1972, julius 26-án vita anyagként tárgyalta a várospolitika érvényesülésének helyze­tét, Ezt követően a Pártbizottság a lakóterületi tömegpoli­tikai munka helyzete cimü anyag részeként elemezte ezt a kér­dést, A PB, határozatot fogadott el, mely kimondta: "a lakóterületi pártszervezetek munkájában a várospolitikai munka kialakult gyakorlatút tovább kell folytatni, agyának-’, kor keresni kell a továbbfejlődés útját, helyes módszereit”, -Az elmúlt másfél óv tapasztalatai alapján a határozat meg­valósulásának helyzetét az alábbiak szerint értékelhetjük;.. . A körzeti pártszervezetek várospolitikai munkájának jelen­legi helyzete Az elmúlt évek gyakorlata igazolta, hogy a körzeti párt-J

Next

/
Oldalképek
Tartalom