Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1972-03-10

Stencilsz: 0121- 8 -h,/ Negatív magatartást csak a Mtfanyagkutat/, Intézetten tapasztaltunk, ahol elégedettek tevékenységük haté­konyságával és lebecsülik az üzem és munkaszervezés jelentőségét, 5,/ Hogyan sikerült a határozatot megértetni, miben mérhető le a szemléletváltozás: a./ Szinte kivé .tel nélkül jellemző a vállalatokra, hogy a párthatározat végrehajtása az irányítás középpont­jába került. t>*/ Ugyanakkor kiütközik a középvezetők értetlensége és képzetlensége /üzemvezetők, gyárvezetők/. Ez jelzi azt is, hogy a feladatok jelentős részét a vállalati vezetőknek kell kidolgozniuk. c. / Általános tapasztalat, hogy a határozatot olyan in­tézkedésnek fogják fel, ami elsősorban a dolgozók ér­dekeit erősíti. d. / A nagyüzemek majdnem kivétel nélkül tervbevették a középvezetők tanfolyamon történő kiképzését azért, hogy az ésszerűsítéseket, illetve azok végrehajtását a munkahelyeken szervezni tudják, e. / Szélesedik a tudományos módszerek igénybevétele. Az élenjáró nagyüzemekhez felzárkóznak azok a nagyüzemek, is, ahol az üzemszervezés eddig hagyományos volt. /Posta Járműtelep, BEK, ÉPFA/. f«/ Nem általános, de terjed az a nézet, hogy nem kampány­munkára, hanem következetes és folyamatos munkára, kell felkészülni. g./ Az építőipar, helyesen, modernebb technikát koncent­rált munkahelyeket, ütőképes brigádszervezeteket

Next

/
Oldalképek
Tartalom