Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1971-05-20
- 3 -- Az SZTK, szalmái vezetői, elsősorban annak igazgatója, ne külső erőkre, hanem elsősorban a helyi • párt, szakszervezet ós KISZ- erőire t ámaszkodjon. E szervek vezetőit az SZTK, előtt álló legfontosabb feladatokról rendszeresen tájékoztassa, véleményüket kikérje. A velük való helyes pártszerü viszony kialakítására törekedjen és ennek alapján tevékenykedjen.- Legalább két hetenként egyszer az SZTK,.igazgatója, párt, szakszerv zeti titkára, és amennyiben szükséges a KISZ, titkára rendszeresen tartsanak közös megbeszélést az előző két hét tapasztalatai és a következő két hét tennivalómnak egyeztetése érdekében. Ezeken az üléseken a következő hónapokban a PB, rendszeresen képviseltesse magát, kezdetben az illetékes titkár személyében, hogy megfelelő segítséget tudjon adni, mind a szakmai, mind a pártvezetés munkastílusának formálásában, a hatáskör helyes értelmezésében és alkalmazásában, a párt politikájának, a" felsőbb állami szervek rendelkezéseinek minél ered-; mónyesebb érvényre juttat ásábane 4, / A Weil Emil vezetőkórház igazgatója törekedjen arra, hogy az SZTK-val való kapcsolata úgy alakuljon, hogy ez a párt és a szakmai vezetés együttműködését, az SZTK, és a Kórház közötti kapcsolat helyes és pártszerű fejlesztését segitse elő. Következetesen tartsa be a vezető kórház és a rendelőintézet kapcsolatát szabályozó rendelkezéseket. Szükségesnek tartjuk, hogy az igazgató nagyobb gondot fordítson a saját területén keletkező ós onnan kikerülő pletyi.ák, szóbeszédek megszüntetésére. 5, / Az értekezleten való megállapodás értelmében a kerületi PB, illetékes titkára, havonként egyszer a kerület egészségügyi vonalán dolgozó szakmai vezetőkkel /Tanács illetékes vezetőivel, a vezetőkórház igazgatójával, a PB. illetékes munkatársával/ beszélje meg a hónap közben szerzett tapasztalatokat, e.yea.t a a a feladatokat és gondoskodjon arról, hogy az e területen lévő feladatokról, intézkedésekről rendszeresen tájékoztatva legyenek az illetékes pártszervezetek titkárai is, 6, / A kerületi PVB. jóváhagyja a benyújtott határozati javaslatot, az együttműködés elősegítésére irányuló törekvést és az arra való visszatérést. Ugyanakkor megbízza:- a kerületi PB. ós a tanács illetékes vezetőit, hogy a határozat végrehajtását illetően segítsék elő és saját hatáskörükben időközönként elemezzék az e téren megtett utat.