Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1970-03-13
Ha ez nem történik meg, akkor következik, hogy a dolgozók részéről is felvetődik ilyen probléma. Talán én azt mondanám, hogy a legfoontosabb az,hogy a tömege előtt, a saját környezete előtt mennyire fogadtatja el magát. S itt azt mondanám.,hogy azért nem akármilyen emberekre van szükség. Hasonlóképpen mondanám a szervező titkárokat és az ágit. prop. titkárokat is, mert az sem mindegy, hogy ezeket a funkciókat milyen emberek látják el. Ami azt illeti, hogy azért koptak ki a fizikai dolgozók a párttitkári funkcióból, mert ismereteik ma már nem elégségesek. Hát nem egészen igy van. Vannak olyan fizikai dolgozók, akiknek megvannak az ismeretek. Hanem a probléma inkább ott van, hogy ezek nél jobban látszik a távoliét a munkagépektől, mint egy-egy gazdasági vezetőé, vagy más beosztásban lévő embereké. Pedig nekünk ott kell elfogadtatni, feltétlenül arra kell rámenni, hogy többen kerüljenek be a fizikai munkásoktól. Ebbe az irányba kell nekünk menni. Egyetértek azzal, hogy a pedagógusoknál kell megnézni és amit lehet, tenni kell. A fizikaiaknál is meg kell nézni és ha tenni kell, hát ugyancsak meg kell tenni. De ha szükséges javaslatot hozni, én is azt mondanám, és javasolom, hogy ne az ittani javaslatok szerepeljenek, hanem szerepeljen az, ha szükséges: ahol probléma van, a KB Titkárság határozatából fakadóan oldjuk meg, adjuk meg azt a 4, vagy valamennyi órát, ami szükséges. De csak ott, és ne vigyük általánosan ott is, ahol nincs ilyen probléma. AhoJ. probléma van tehát, ott pedig mondjuk ki konkrétan, hogy ennek és ennek a párttitkárnak napi 2-5-4 órát biztosítsanak a pártmunkára. Schumeth elvtárs: Megállapíthatjuk, hogy a VB a jelentést magát elfogadta. Ebből a szempontból megfelelően és helyesen elemezte a helyzetet. A másik rész, amit módosított a VB, hogy megállapította: olyan probléma nincs, ami szükségessé tenné az egész kerületre érvényes határozat meghozatalát. Megállapítja, hogy nincs ilyen probléma jelenleg, helyes irányban folyik ez a tevékenység és az időmegosztás, éppen ezért, csak ahol szükségesnek mutatkozik, hogy közbeavatkozzék a PB, csak abban az egetben és ott hozza meg a szükséges intézkedést. A másik dolog: a pártvezetőség választást kell felhasználni arra, hogy egyrészt feltárni azt a problémát ahol van és úgy is, hogy az intézkedést is meg kell tenni. Egy-két kérdés, ami felmerült: Az világos amit Rózsavölgyi elvtárs mondott, hogy idővel nem lehet mérni a pártmunka hatékonyságát. S nem is lehetünk bizalmatlanok a párttitkár elvtársakkal. Erről nincs itt szó. Inkább arról van szó,hogy a titkárok számára előnyös helyzetet teremtsünk, ha szükséges. De azért a jövőt illetően azt látni kell, hogy a fizikai munkásoknak a bevitele a vezetésbe minden vonalon, rendkívül fontos. Nagyobb gondot kell erre fordítani, mint eddig. S ha ezt tényleg meg akarjuk oldani, akkor ez a probléma jobban felmerülhet. Ezért is helyes volt ennek a témának a tárgyalása. Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy ekt