Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-12-19

- 7 ~ akkor az instruktor elvtárs abban a témában vizsgálatot végez, tanulmányt készít, stb. Nem volna-e célszerű ha egy ilyen konkrét munkában - miután ezeknek a kérdéseknek van témafelelősük - az adott témafelelősök is belefolyná­nak, mert feltételezhető, hogy ők jobban ismerik azt a té­mát, annak ellenére, hogy esetleg másik elvtárs instruálja azt a pártszervezetet, amely azt a jelentést hozza. Ez lehetne egy kicsit munkajavitó és több ismereteket biztositó módszer a munkatársak részére isi Vagy benn konzultálnának egymással az adott instruktor és a témafelelős, akik az adott témát előkészítik. Virág elvtárs: Azt hiszem,amikor a saját munkánkat nézzük, elég nehéz helyzetben vagyunk. A mi munkánknak a legnagyobb jótulajdon­ságai abból indulnak ki,hogy a VB tagjai ahogy most mán? ismer­jük egymást, puritán emberek, a kommunista erkölcsi normákat nem sértő, betartó emberek, s hogy úgy mondjam, ez adja a tekintélyt. Azt mondják, hogy biztosítva vannak a nyugodt munkakörülmények. Valóban jobb lenne , ahogy Kikillai elv társ ajánlotta., hogy többet mozogjunk a kerületben, hogy kinn a terübten szerez­zünk saját ismereteket, hogy a hozott anyagot a saját tapasz­talatainkkal bővithessük, színesíthessük. Amit az anyagokról, a VB elé megtárgyalásra kerülő témákról tudok mondani, az a következő: én arról a területről tudok véleményt mondani, amit én átlátok. Az elmúlt évben elég sok ilyen természetű - a köznevelés, a közoktatás területé­ről készült - anyag került a VB elé. S én teljes felelősség­gel mondhatom, hogy az illető területet mélyen feltérképez­ték, életszerűen. Talán az ipari tanulókról hozott helyzet­elemzés volt egyedül túl szép, nem annyira reális. De azt mondtuk, hogy annyira nem volt ismert^ ez a terület, s egy következő ilyen jelentés már nyilván sokkal elemzőbb lenne, - ahogy Bérces elvtárs éa a brigád ott beleásta magát abba a témába. A VB az én véleményem szerint jól ki tudja egészíteni egy­mást és a mozaikok csak kialakulnak a teljes képpé a végén. Úgy, hogy én azt mondanám, hogy az idekerülő anyagok nem álta­lában rosszak, hanem általában jók. Ezt teljes felelősséggel mondom. Most azután, hogy a határozatok hogy születnek meg, mint szü­letnek meg, ezt lehet variálni. Amikor itt beá/ssuk magunkat egy-egy témába e y-két órára, azt hisszük, hogy itt lehetne még sokkal többet tenni. Az apparátussal való kapcsolatot illetően: a vezető testület­tel való kapcsolatát én nem látom olyan rossznak. Visszaemlé­kezve arra a témára, amin vitatkoztak, lehet, hogy ő akkor túl érzékeny volt. Azt tudom mondani, hogy azon a területen, ahol én is mint VB tag dolgozom, szinte együtt lélegeztünk, s szinte egyszerre tudtuk, hogy mit kell csinálni. S ha vita is volt, csak időszakosan volt vita, ügy gondolom,hogy ma Bérces elvtárs_ahogy kézben tartja a területét, csakörülni lehet. A többi elvtársat nem ismerem annyira, de biztos, hogy a VB függetlenített vezetői messzemenően törődnek ezzel a területtel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom