Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)

1969-11-21

tudták volna irányítani ezeket a pártbizottságokat, ahogy a kér. pb-k tudják? A politikai irányítást színvonalban, tartalmában, gyorsaságában elsősorban a kér. pb-k utján tud­juk biztosítani. Ilyen meggondolások alapján született és van ma is érvényben ez a területi elv. Vannak esetek, amikor eltérhetnek a területi elvtái, ezt a KB engedélyezi, nagyon komoly indokok alapján, meghatározott területeken. A koordinálási munkával kapcsolatban, amit Róna elvtárs fel­vetett, itt is kifogásolták a kerületek, hogy összehívták a párttitkárokat, mivel a határozat kimondja, hogy csak a kér. pb-k rendelkeznek koordinálási jogkörrel. Tavaly azonban ki­jött egy olyan döntés, hogy alapszerv, csúcsszerv is koordi­nálhat . Ozimák elv társ: Valóban úgy volt , ahogy Szapu elv társnő elmondta. Az is mérvadó volt, hogy egy pb. ha létrejön, sokkal nehezeb­ben indul, s addig is idő telik el, amíg belelendül. Úgy gon­doljuk, itt ennél a pártszervezetnél a feltételek adottak, nagyon eredményesnek látszik pb. működtetése. Azt hiszem, ami itt elhangzott, a jelentésbe, amit fel_küldünk belevesszük, - a Sütőipari V-tól ittlévő elvtársak észrevéte­leit is. Schumeth elv társ: Javasolom, a beterjesztett javaslatot az itt elhangzott észre­vételekkel együtt fogadja el a VB és bízza meg Ozimák elvtár­sat a jelentés elkészítésével és felterjesztésével, - ennek lebonyolításával. A VB a napirendet jóváhagyta. III. napirend: B.Kiss elvtársnő szóbeli kiegészítése: A statisztikához: a két jelentés végeredménye nem azonos, mert nem vettük bele az első összesítésbe a politikai munkatársa­kat és még 5 vezetőt, tehát összesen J1 fő a két összesítésnél az eltérés, az igazgató helyettesekkel együtt. Ugyanis áz igazgató helyetteseknél nem lettek jól összeadva a számok, ott 19 fő van kimaradva. A rész-statisztikában szerepelnek. A 4. oldal első sorában Írjuk, hogy a főkönyvelők közül J8 fő csalt általános iskolával rendelkezik, ez nem általános, hanem középiskolai végzettség. A siatisztikához még annyit, hogy nem minden adatot kaptunk meg pontosan, vagy később küldték be a statisztikai kérdőíveket, azért a számadatok nem mindenütt azonosak. Ami a szervezett oktatással való továbbképzést illeti, mi ennél az anyagnál csak ezzel az egy aspektussal foglalkoztunk. Jelez­tük is, hogy nem tudtuk felmérni, hányán képezik magukat a szervezett oktatáson kivül^ holott ez is sokat mondaná és segítene azon, hogy itt előbbre menjünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom