Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1969-09-12
-7 -Itt van viszonylagos lemaradás. S ez a minősítésben is rögzítésre kellene,hogy kerüljön. Az iskolára járókkal való foglalkozás alatt én inkább az értem, hogy gyakran egyrészt a köztudatban is jobban elfogadott legyen, hogy ennek az egyetemnek milyen jelentősége, szerepe van. Én azt szeretném elérni, hogy jövőre, amikor befejeződik a tanév, az összes egyetemre járókat meghívnánk egy beszélgetésre, s erre az esti egyetem vezetőjét, vagy a PB titkárát is meghívnánk és azt beszélnénk meg, hogy mennyire segíti, mennyire könnyíti meg a munkájukat az itt tanultak. S nem utolsó sorban mi is megtudnánk, hogy milyen tapasztalatokkal végezték el az iskolát. Azonban az biztos, hogy nem ártana odamondani a pártszervezetnek is azt, hogy érezzük, hogy javult tevékenységük, hogy érződik, hogy az egyetemnek a hallgatója az adott elvtárs. Állítom, hogy a többinél is jsLentkezik ez, csak éppen nem figyelünk fel rá. Véleményem szerint az értékelésnek az lehetne az alapja, hogy amikor az iskolából kikerül és azt lehet tapasztalni, hogy a hozzáállása javult a dolgokhoz, akkor helyes, ha a fizetésben is megnyilvánul. Ha ezt nem tapasztaljuk, akkor nyilván nem lehet azt mondani, hogy több fizetést kapjon. E három kérdés figyelembe vételével gondolom a javitás szempontjából, s mi igy is akarjuk ezt tenni, mert sokat kell tenni azért, hogy az iskolába járók úgy é récék, hogy a pártszervezet ff síik őket figyelemmel kiséri, s akkor szívesebben is járnak, s biztos, kevesebb is lenne a lemorzsolódás. Rózsavölgyi elvtárs: A létszámnövekedéssel kapcsolatban: biztos, hogy ebben benne van a pártszervezet hatékonysága, nem spontán eredmény ez. A másik, hogy véleményem szerint a VB határozata, itt a végrehajtás során, feltétlenül szerepet játszott ebben az eredményben. Azt mondanám, hogy nem alapvetően a szakmai tudással van a baj, hanem a társadalmi, a politikai tudással, hogy a hármas ismérv együtt legyen. Ami a végzettség megbecsülését jelentené, a következőt mondanám: az emberek miért törekednek tanulni? Azért, hogy többet tudjanak, s a több tudáson keresztül a saját helyzetükön is javítsanak. S én azt is pozitívnak tartom, ha valaki csak azért akar tanulni, hogy többet kapjon. Nem tartom különös felvetésnek, hogy olyan igények is felmerülnek, hogy a végzettsége az ő munkájában is jelentkezzék. Én magam is találkoztam olyan jelenséggel, igaz, nem általános, hogy az esti egyetemet lebecsülik. S ehhez hozzásegítenek az esti egyetemet végzettek is. Azzal, hogy azt mondja, hát nem volt az semmi! Könnyen ment. Ugyanakkor otthon nem lehet hozzászólni a család részéről, mert állandóan tanul. De odabenn a munkahelyén azt mondja, hogy "milyen könnyen megy*'. Azután vannak nekünk olyan előírásaink, hogy azt mondjuk, hogy X,Y ennyi és ennyi idő alatt végezze el, hogy megmaradjon a funkciójában.S mi ezt nem szégyelljük. Ezért javasolom, hogy az illetékes szerveink sokkal jobban éljenek ezzel a lehetőséggel a minősítés összeállításában is. Mi sokszor túl szerények I á>
