Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.19.a/4)
1969-07-18
Ez helyes is, hogy így csinálják, de talán van amikor mégsem hasznos. S itt tálán a pártszervezeteknek vannak feladatai. Ezért is kérdeztem meg, hogy mennyien vannak akik jelentkeztek, de nem nyertek felvételt. A pártcsoportok munkáját szerintem most már a nevelés szempontjából kell fejleszteni. Amikor az ember ilyen statisztikával foglalkozik, akkor elgondolkozik az egyes számokon. Ez a 0,7 % bár egészséges dolga, de mégsem takarhatja el azt a tényt, hogy a fizikai munkások aránya a pártban csökkent. A mi pártépitö munkánkban a fejlődés szempontjából a központi kérdés ez. Beszélve pártépitőkkel, párttitkárokkal, megjegyzik, hogy a pártépitö munka a fizikai munkások között nehezült, a felvételre jelentkezők száma csökkent. Eluralkodott az a vélemény, hogy párttagnak lenni hátrány. Ez tény. De nem hiszem, hogy helyes a pártszervezeteknek egy olyan hangulatot hagyni eluralkodni, hogy ez hátrány. Az igaz, többletmunkát jelent, de a pártmurte jelentősége a pártépitö munkában nem nagyon van kihangsúlyozva. Ugyancsak, hogy mit jelent az a társadalomnak, ha valaki a pártnak a tagja. A következő amit ugyancsak felvetnék, s itt sokkal jobban ismert a VB-ben, hogy előfordul olyan nézet is, hogy a . 40 éves generációba 40-50 év közöttiek - nem egy aktív, velük nem lehet építeni a pártot. Nem akarom azt mondani, hogy nem örvendetes, hogy fiatalodik a párt, de ez nem jelenti azt, hogy ha vannak ilyen jelenségek, akkor ne lépjünk fel vele szemben. Ha az ember több helyről hallja ezeket, akkor érdemes megnézni, megvizsgálni ezeket a dolgokat. Én azt tartom a legfontosabbnak, hogy akik a pártba bekerülnek, azoknál fokozni kell az ideológiai nevelő munkát. Nagyon pozitívnak tartottuk amikor tavaly vizsgáltuk a MÁV-ot,hogy ahogy behozták a pártba, rögtön beosztották az oktatásba. Persze, ez egyúttal nevelési kérdés is, - nem tartom egyből elégnek azt, hogy résztvesz az oktatásban. Ha uj párttagot vesznek fel, az a pártszervezet vonzását, tekintélyét jelenti. Ezt olyan szempontból vetem fel, hogy vizsgálódásaink ilyen szempontból is kell, hogy célirányosak legyenek, hogy ahol különösen lassú ez a munka, ott az egész pártéletet érdemes tanulmányozni. A tavalyi tapasztalataim is kb. azt tükrözték ami itt az anyagban le van Írva. Úgy gondoltam, ezeket érdemes elmondani, - s örülök, hogy a pártépités kérdésében a tartalmi kérdések vannak előtérben. Sina.y elv társ: A 3. oldalon meg van említve az Aluminiumgyár is. Még akkor is szigorú szavakkal, ha a kiegészítőben Fazekas elvtársnő a további 3 főt is belevette. Az Alumíniumban a vidékieket leszámítva közel 1000 fő, akivel a pártbizottság foglalkozik. A jövőben nem biztos,hogy el tudjuk érni ezt a 18-20 fő tagfelvételi létszámot. Valahogy eljutottunk alihoz a határhoz, ahol ezt a létszámot már nem lehet tartani, - lehet, hogy lesz olyan időszak, amikor majd sikerülni fog, de általában már nem lehet tartani. S nyilván a Pártbizottság sem kéri ezt. Vannak nálunk nők, munkások, s inkább rájuk vennénk a felvétel teclenciáját. Ha a minőséget és az arányokat jobban tartja, az Aluminiumárugyár, véleményem szerint elfogadható lenne, hogy evenként ez a növekedés egészséges.